Újra előbukkan jövőre egy elárasztott középkori falu Toszkánában
2020. június 17. 12:22 Múlt-kor
Az északnyugat-olaszországi Fabbriche di Careggine középkori falucskát 1947 óta borítja víz egy vízierőmű építésének köszönhetően. A gát karbantartása miatt 2021-ben feltehetőleg leengedik a mesterségesen kialakult Vagli-tavat, így újra látható lesz az elárasztott, ám rendkívül jó állapotban megmaradt település.
Korábban
A Fabbriche di Careggine nevű kis toszkán települést a 13. században (egyes források szerint 12. században) alapította egy kovács közösség, amely idővel igen híressé vált munkáiról. Jó hírnevét évszázadokon át megőrizte, ám az iparosodás beköszöntével jelentősége fokozatosan elhalványult. Az 1940-es évekre már csupán 146 lakója és 31 háza maradt.
Sorsa a második világháború után pecsételődött meg, amikor az olasz Enel energetikai vállalat erőművet építtetett a közeli völgyben.
Az útban lévő falu lakóit elköltöztették, Fabbriche di Careggine-t pedig 1947-ben elárasztotta a víz, és azóta is a mesterséges Vagli-tó (Lago di Vagli) alatt alussza örök álmát, amely nem teljesen zavartalan.
Az elmúlt hét évtized során négy alkalommal (1958-ben, 1974-ben, 1983-ban és 1994-ben) engedték le a tó vizét, hogy elvégezzék a gáton a szükséges karbantartásokat. Ezekben a napokban kíváncsi turisták százai lepték el a rendkívül jó állapotban megmaradt középkori települést.
Hasonló lesz a forgatókönyv 2021-ben is, a területen illetékes Vagli di Sotto helyi önkormányzat egykori polgármesterének lánya, Lorenza Giorgi szerint ugyanis ismét száraz lábbal lehet megtekinteni a híres toszkán Atlantiszt, amelyet egyébként 35 köbkilométernyi víz borít, adta hírül a CNN.
1994-ben körülbelül egymillió turista kereste fel a helyszínt, így a néhány évente előbukkanó középkori szellemváros kőházai, a temetője, a San Teodoro temploma feltehetőleg jövőre is jelentős tömegeket fognak vonzani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Hitler
- Lecserélte a francia forradalom jelszavait a németekkel kollaboráló rezsim
- Újabb lépés a diktatúra felé: a Reichstag felgyújtása
- A holokauszt áldozataira emlékezünk a mai napon
- Megújulva, múzeumi kiállítótérként adták át az egykori levéltár épületét Kaposváron
- Hitler legbelső titkait is elárulta a szövetségeseknek korábbi bizalmasa, „Dr. Sedgwick”
- Nemcsak információs küzdelemben, tűzharcban is alulmaradtak a sörpuccs kirobbantói
- Perceken múlt, hogy elkerüljük a második világháborút
- Mondvacsinált „provokációra” válaszul kezdődött el a második világháború
- Mit érhetett volna el valójában a Valkűr-hadművelet sikere?
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása tegnap
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot tegnap
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére tegnap
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány tegnap
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája tegnap
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán tegnap
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön tegnap
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után tegnap