Újabb 10 bizarr haláleset a középkorból
2017. április 20. 08:25
Korábban
A rendíthetetlen érsek, akit félig lefejeztek
Becket Tamás hosszú éveken keresztül volt II. Henrik angol király bizalmasa és hű kancellárja. A király ezért 1162-ben őt nevezte ki a megüresedett canterburyi érseki székbe, azt remélve, hogy Tamáson keresztül tovább növelheti befolyását az egyház felett. Várakozásaiban azonban csalódnia kellett, a kiváló jogtudós hírében álló Becket Tamás ugyanis az egyház kiváltságainak kérlelhetetlen védelmezőjének bizonyult II. Henrik önkényes reformjaival szemben. A konfliktus rövidesen annyira elmérgesedett, hogy 1170 decemberében négy lovag érkezett a székesegyházba, hogy letartóztassa az érseket. Tamás azonban ellenállt, ezért az egyik lovag hatalmasat ütött fejére kardjának markolatával, mire az idős érsek térdre rogyott. Mivel még ekkor sem adta meg magát és inkább imádkozni kezdett, a második lovag kardjával végzetes csapást mért Becketre, akinek a feje kettényílt a szemei fölött. A harmadik lovag az ekkor már minden bizonnyal halott érsek fejébe szúrta pengéjét és kikanalazta annak agyát, miközben egykedvűen megjegyezte: „Ő se kel fel már többet.”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap
- Elhibázott gazdaságpolitika és a túlzott fényűzés vezetett az iráni sah bukásához tegnap
- Apokalipszisnek gondolták, pedig csak az erdőtűz füstje miatt borult sötétségbe New England ege tegnap
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja tegnap
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát tegnap
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János 2024.05.18.