Új címekkel szerepelnek egy kiállításon Manet, Picasso és Cézanne művei
2019. március 27. 11:32 MTI
Fekete modelljeikről kaptak új címet Manet, Picasso és Cézanne mesterművei egy nyáron megnyíló párizsi kiállításon.
Korábban
A Fekete modellek - Gericault-tól Matisse-ig című tárlat kurátorai azonosították azokat a fekete modelleket, akiknek korábban nem hangzott el a neve a művekkel kapcsolatban. Az alkotások keletkezésekor ugyanis a fekete modelleket csupán egy rassz típusainak tekintették - számolt be róla a BBC News. Manet Olympia című festménye 1863-ban készült, és egy ágyon fekvő kurtizánt ábrázol. A párizsi kiállításon azonban a mű a Laure címet kapta az után a modell után, aki szolgálóként jelenik meg a fekvő alak mögött állva. A kép eredeti címét, és a tárlat többi alkotásának eredeti címét is feltüntetik, de csak az új cím alatt, a második sorban.
Az amerikai Denise Murrell, a Musée d'Orsay-ban látható kiállítás egyik kurátora elmondta: az volt a cél, hogy bemutassák, a párizsi modern művészet születésében fontos szerepet játszottak a feketék. Akkor is, ha a művészettörténetből kihagyták őket, nem beszéltek róluk, identitásukat elintézték azzal, hogy "néger nőként" vagy "mulatt nőként" hivatkoztak rájuk. A tárlaton szerepel Marie-Guillemine Benoist Portrait of a Negress (Egy néger nő portréja) című festménye is, amely most a Portrait of Madeleine (Madeleine portréja) címet kapta. A kép 1788 után készült, miután a francia forradalom elsöpörte a rabszolgaságot, de még az előtt, hogy 1802-ben Napóleon visszaállította volna.
Murrell megjegyezte, hogy több mint 200 évig senki sem kutatott az után, hogy ki volt a modell. Pedig a korszak legnagyszerűbb mesterművein jelentek meg ezek a fekete modellek. Theodore Gericault Medúza tutaja című festményén három hajótörött tengerész modellje is fekete volt. A festő kedvenc modellje pedig, aki egy művészetszerető haiti férfi, Joseph volt, hősies pózban áll a tutajon. A kiállítás, amelyen Delacroix, Gauguin és Bonnard művei is megtekinthetők, július 21-től látogatható az Orsay múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
22. A középkori egyház
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Bűnösök tértek jó útra és régi ellenfelek kötöttek barátságot Sziénai Szent Katalin szavainak hatására
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hogyan lett a középkor a sajtkészítés virágkora?
- Ahol a püspök felügyelte a legjobb bordélyházakat: a középkori London alvilága
- Állam az államok felett – így épült ki a középkori egyház hatalma
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Démoni kísértések – így éltek a korai kereszténység sivatagi remetéi
- Válás és vallásszakadás – így született meg az anglikán egyház
- Tiltott játékok, alkímia, érvágás: ilyen volt az oxfordi egyetemisták élete a középkorban
- Bár nem vett részt a jakobinus mozgalomban, börtönbe vetették Batsányi Jánost tegnap
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt tegnap
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból tegnap
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja tegnap
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon tegnap
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál tegnap
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről tegnap
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné tegnap