Tudta-e, hogy...? Nem mindennapi történetek a Vöröskereszt múltjából
2021. július 19. 11:55 Múlt-kor
Korábban
Magyar véradomány Vietnámba
A Vöröskereszt mozgalom 1965-ben Bécsben elfogadott hét alapelve a következő: emberiesség, pártatlanság, semlegesség, függetlenség, önkéntesség, egység és egyetemesség.
1971 júliusában rendezték meg az I. Ifjúsági Elsősegélynyújtó Olimpiát a Margit-szigeten. A Magyar Ifjúsági Vöröskereszt alapításának 50. évfordulóján tartott táborozáson 21 ország küldöttsége vett részt. Az elsősegélynyújtást népszerűsítő versenyt azóta is minden évben megtartják Országos Elsősegélynyújtó Verseny néven.
1972-ben a Magyar Vöröskereszt 10 500 liter vért küldött a háború sújtotta Vietnámba.
A Magyar Vöröskereszt 1978-ban saját cselekvéstervet dolgozott ki az alkoholizmus elleni küzdelemhez.
A Magyar Vöröskereszt olyan nemzetközi katasztrófák utáni helyreállításban is részt vett és vesz, mint a 2004-es Sri Lanka-i földrengést követő szökőár.
A 2010-es ajkai vörösiszap-katasztrófa után a Magyar Vöröskereszt a hatóságok mellett az elsők között érkezett a helyszínre. Egy hosszú távú programmal azóta is segíti a települések életét.
A Vöröskereszt és Vörösfélhold Mozgalom Világnapját minden évben május 8-án, a szervezet alapítója, Henry Dunant születésnapján ünnepeljük.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap