Tréfás és pajzán anekdoták a középkorból
2015. szeptember 1. 13:49
Korábban
Különös szülés és önkasztráció
Egy másik anekdota szerint egy fiatal, kissé együgyű nő éppen szülésre készült. „Már hosszú ideje komoly fájdalmakat kellett elviselnie, és a bába gyertyával világította meg a csúnyáját, hogy megállapítsa, jön-e már a gyerek. »Nézze meg a másik oldalt is« – javasolta a szülni készülő fiatal nő. »A férjem olykor azt az utat választja«” – utalt az anális aktus lehetséges hatásaira a félkegyelmű teremtés.
Bracciolini egy fiú különös kívánságát is lejegyezte: „Számos ember beszélgetett Firenzében, és mindegyikük – amint az mindenkor lenni szokott – valami olyasmit kívánt, ami boldoggá teheti. Egyikük a pápa, másikuk király, a harmadik pedig valami más szeretett volna lenni, amikor egy gyermek, aki éppen ott tartózkodott, azt mondta: »Bárcsak dinnye lehetnék.« »Miért pont dinnye?« – kérdezték. »Mert mindenki szagolhatná a hátsómat.« Azok körében ugyanis, akik dinnyét szerettek volna vásárolni, szokásban volt, hogy a [dinnye] aljára illesztették az orrukat.”
Egy férfi különös módon próbált meggyőződni felesége hűtlenségéről. „Egy Giovanni névre hallgató gobbiói lakos, egy rendkívül féltékeny férfi, azon törte a fejét, hogy hogyan bizonyosodhatna meg arról minden kétséget kizáróan, hogy a feleségének viszonya van-e másik férfival. Egy alaposan kidolgozott – féltékeny elméhez méltó – terv alapján önkezével kasztrálta magát. »Ha a feleségem teherbe esik, nem tudja majd tagadni a házasságtörést« – gondolta.”
Volt, aki Isten különös magatartására hívta fel a figyelmet: „Egyik honfitársunkat, egy nagyon szellemes hosszú és fájdalmas betegséggel küzdő férfit meglátogatta egy barát, hogy megvigasztalja, és többek között azt mondta, hogy Isten különösképpen azokat bünteti akiket szeret. »Akkor nem csoda, hogy Istennek olyan kevés barátja van; ha ily módon kedvez nekik, még kevesebb kéne legyen.«”
A fogai elvesztése miatt aggódó püspököt egyedi módszerrel nyugtatta le egy barátja: „Ismertem egy idős püspököt, aki elvesztette néhány fogát, és arra panaszkodott, hogy más fogai is úgy lógnak, hogy attól fél, hamarosan kiesnek. »Attól ne félj, nem fognak kihullani« – mondta egy barátja. »Miért nem?« – kérdezte a püspök. A barátja így válaszolt: »Mert a heréim is olyan ernyedten lógtak az elmúlt negyven év során, mintha le akarnának esni, mégis még mindig a helyükön vannak.«”
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A polgári átalakulás programja és megvalósulása a 19. századi Magyarországon
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Az öntörvényű Garibaldit két magyar bajtársa is segítette a szicíliai partraszállásában
- Újjáélesztette a hazai szabadkőművességet a „dualizmus kultúrpápája”
- Egyedülálló módon megbecsülte gyárának alkalmazottait Ganz Ábrahám
- Elismert régész és szabadkőműves is volt a "dualizmus kultúrpápája"
- A fogságból is megszökött a magyar statisztika atyja, Keleti Károly
- Veszteséges pénznyelőből jövedelmező ágazattá tette a magyar vasutat Baross Gábor
- Sokallta Bosznia megszállásának költségeit, ezért lemondott a miniszterségről Széll Kálmán
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egy „második kiegyezés” juttatta hatalomba a Generálist és mamelukjait
- Családja történetét írta meg egyik leghíresebb regényében Szabó Magda 19:05
- Zenei forradalmat jelentett a Beatles első kislemeze 15:05
- Kávéházakban is szobrot állítottak Václav Havelnek, Csehország drámaíró elnökének 12:20
- Bejárta az egész világot Xántus János, hogy tudásából hazája gazdagodjon 10:35
- Számos protestáns ország tiltakozott XIII. Gergely pápa naptárreformja ellen tegnap
- A Szputnyik–1 fellövésével a Szovjetunió sikeresen teljesítette az űrverseny első futamát tegnap
- Búcsúztató bulit rendeztek Janis Joplin megmaradt vagyonából az énekesnő barátai tegnap
- Csaknem hidrogénbombát adott Sztálin kezébe Vitalij Ginzburg tegnap