Történelmi precedenst teremtett a náci bűnösök nürnbergi pere

75 éve, 1946. október 1-jén hirdettek ítéletet a náci bűnösök perében, a szimbolikusan Nürnberg városában rendezett eseményt a világsajtó óriási érdeklődése övezte. A Nemzetközi Katonai Törvényszék felállításával, az ügymenettel és az ítéletek indoklásával az egykori szövetséges hatalmak precedenst teremtettek, de a 12 halálos ítélettel záruló per jogi és erkölcsi megalapozottságát, valamint „igazságosságát” még ma is aggályosnak tartják a szakemberek. 

A felelősségre vonás előkészületei

A hitleri agresszió büntetőjogi eszközökkel történő megtorlásának gondolata már Lengyelország lerohanása után alig több mint fél évvel, 1940 áprilisában napirendre került a Nagy-Britannia és Franciaország által aláírt deklarációban.

Az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Kína és a Szovjetunió 1943. október 30-i moszkvai nyilatkozata leszögezte, hogy Németország feltétlen kapitulációja után a német hadsereg és a Nemzetiszocialista Német Munkáspárt (NSDAP) azon tagjait, akik háborús kegyetlenkedésekért, kivégzésekért felelősek, azokban az országokban kell felelősségre vonni, ahol a bűncselekményeket elkövették.

A források szerint a büntetés mértékében már nem mutatkozott ekkora összhang, míg Sztálin a német tisztikar megtizedelését – legalább 50-100 ezer ember kivégzését – indítványozta az 1943-as év végén rendezett teheráni konferencián, addig a brit és az amerikai miniszterelnök túlkapásra hivatkozva elvetette javaslatát.

A háború európai lezárásával az 1945. augusztus 8-án Londonban elfogadott egyezmény alapján az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország és a Szovjetunió létrehozták a Nemzetközi Katonai Törvényszéket azon főbűnösök ügyének tárgyalására, akiknek bűncselekményei nem voltak földrajzi helyhez kötve. Ezzel precedenst teremtettek, mert ugyan háborús vétkeseket – például azokat a török katonatiszteket, akik részt vettek az örmény népirtásban – már korábban is fogtak perbe, de ítéletet mindig az érintett ország törvényei alapján hirdettek.

Nürnberg tehát ebből a szempontból is egyedi esetnek számított. A négy győztes nagyhatalom mindegyike egy-egy bírót, illetve előrelátóan egy-egy helyettest delegált, továbbá a vád képviselői, az ügyészek is a szövetségesek közül kerültek ki. A bíróság működéséhez a nemzetközi jogi alapok lefektetése elengedhetetlennek bizonyult, mindenekelőtt a „háborús bűnök” fogalmának definiálására volt szükség.

A vádirat négy, szintén Londonban rögzített tételt tartalmazott: a béke elleni, az emberiesség elleni és a háborús bűntettek, valamint az előző három elkövetésére irányuló összeesküvés vádjai. A dokumentum továbbá azt is rögzítette, hogy hatálya az 1939. szeptember 1. után elkövetett bűncselekményekre vonatkozik.

Az előkészítő ülést Berlinben tartották 1945. október 18-án, a per november 20-tól az amerikai zónában, a nürnbergi Igazságügyi Palotában folytatódott. A helyszín kiválasztása jelképes volt: Nürnberg nemcsak a német művészet egyik központja volt, hanem a náci pártnapok színhelyéül is szolgált 1923-tól, továbbá itt hirdették ki 1935-ben a faji törvényeket is. Ezzel a lépéssel a nemzetszocializmus jelképesen is megsemmisült.

A bíróság 300 ezer írásbeli tanúvallomást dolgozott fel, 5330 okmányt gyűjtött be, és több mint 15 ezer oldal jegyzőkönyvet vezetett. A per során elutasították a védelem érvelését, miszerint háborús bűnöket csak államok követhetnek el. Elvetették azt az állítást is, amely a per „ex post facto” jellegére hivatkozott, pedig a védelem érvrendszerének fontos pillére lett volna, hogy a tetteket az elkövetés után minősítették bűncselekménynek. A bírák az elveket is megvizsgálták, elítélték a faji felsőbbrendűség és a népirtás politikáját, s nem fogadták el a „parancsra tettem” védekezést.

Csökkentette a szövetségesek elégtételének érzetét, hogy az elsőszámú bűnösök nem kerültek törvényszék elé. A „Führer”, Adolf Hitler, a náci propagandaminiszter Joseph Goebbels és az SS főnöke, Heinrich Himmler öngyilkosságba menekült a felelősségre vonás elől. Összesen 24 náci vezető és hét szervezet ellen emeltek vádat, végül Robert Ley, a Német Munkafront vezetője a per kezdete előtt öngyilkos lett, Gustav Krupp von Bohlen und Halbach gyáros ellen egészségi állapota miatt megszüntették az eljárást, Martin Bormannt, Hitler bizalmasát pedig nem sikerült elfogni, és csak 1972-ben sikerült igazolni, hogy már korábban életét vesztette.

A vádlottak listáján így a következő nevek szerepeltek: Karl Dönitz, a haditengerészet parancsnoka; Hans Frank, a megszállt Lengyelország főkormányzója; Wilhelm Frick belügyminiszter; Hans Fritzsche, a náci rádió teljhatalmú vezetője; Walther Funk gazdasági miniszter; Hermann Göring, a Luftwaffe parancsnoka és Hitler közvetlen bizalmasa; Rudolf Hess, a Harmadik Birodalom második embere, aki 1941-ben rejtélyes körülmények között Angliába repült; Alfred Jodl, a Wehrmacht vezérkari főnöke; Ernst Kaltenbrunner, az SS egyik vezetője; Konstantin von Neurath báró, külügyminiszter; Franz von Papen alkancellár; Erich Raeder, a haditengerészet parancsnoka; Joachim von Ribbentrop külügyminiszter; Alfred Rosenberg, a náci rendszer főideológusa; Fritz Sauckel, a kényszermunkások Németországba deportálója; Hjalmar Schacht gazdasági miniszter; Baldur von Schirach, a Hitlerjugend vezetője; Arthur Seyss-Inquart, Hollandia helytartója; Albert Speer főépítész, a hadiipar irányítója; Julius Streicher, a zsidóellenes propaganda irányítója. A vádlottak mindvégig tagadtak, arra hivatkoztak, hogy nem emlékeznek, minden felelősséget egymásra és a halott vezérre, Hitlerre próbáltak hárítani.

Az ítélet: halál – de nem mindenkinek

Az ítéletet 218 tárgyalási nap után, 1946. október 1-jén hirdették ki. Tizenkét vádlott halálbüntetést, három (Hess, Funk és Raeder) életfogytiglani, négy (Speer, von Schirach, von Neurath és Dönitz) 10 és 20 év közötti börtönbüntetést kapott, további három embert (Fritzsche, Schacht és von Papen) pedig felmentettek.

1946. október 16-án a nürnbergi fegyházban tíz bűnöst (Ribbentrop, Keitel, Jodl, Frick, Kaltenbrunner, Rosenberg, Frank, Sauckel, Seyss-Inquart, Streicher) akasztottak fel, Bormannt távollétében ítélték el, Göring előző este cellájában lett öngyilkos. Holttestüket egy müncheni krematóriumba szállították, majd hamvaikat az Isar folyó felett szórták szét, a börtönbüntetésre ítélt náci vezetők Spandauba kerültek.

[galeria_kep_35250]

A törvényszék felmentette a német kormányt, a náci párt paramilitáris szervezetét (SA) és a hadsereg főparancsnokságát (utóbbit nem minősítették jogi szervezetnek), de bűnösnek mondta ki a politikai rendőrséget (Gestapo), a titkosszolgálatot (SD) és a náci párt vezető testületét és katonai szervezetét (SS).

A per nem csak az igazságszolgáltatás miatt vált történelmi eseménnyé. A helyszínen több száz tudósító vett részt és kísérte figyelemmel az eseményeket, köztük az irodalom olyan kiemelkedő alakjai, mint Ernest Hemingway, John Steinbeck, Erich Kästner, vagy Rebecca West. Míg a nemzetközi sajtó a világszenzációtól volt hangos, addig Magyarországon a reflektorfény nem a nürnbergi vádlottakra irányult. Ez részben érthető, hiszen a politikai instabilitás, a gazdasági összeomlás, a párizsi békefeltételek és a csehszlovák lakosságcsere egyaránt nagyobb ügynek, valódi létkérdésnek számítottak hazai viszonylatban az 1946-os évben.

A vizsgált orgánumok legtöbbje az ítéletek jogi megalapozottságát egyáltalán nem kérdőjelezte meg, sőt, az ítéletek enyheségére, és az igazságtalanul felmentett bűnösökre helyezték a fókuszt. A Magyar Nemzet, a Kis Ujság, vagy a Magyar Szó többnyire tárgyilagosan fogalmazott, és csak néhány bekezdésben emlékeztek meg az ítéletről.

A váratlanul felmentett Hjalmar Schacht Kis Ujságban idézett mondata árulkodó a náci bűnösök lelki állapotával kapcsolatban. A gazdasági miniszter egyetlen terve az volt, hogy eljusson feleségéhez és kislányához, „ezután el akarok tűnni a világ szeme elöl és soha többé nem akarok a sajtóval találkozni” – jelentette ki a meggyötört Schacht, aki a tudósítások szerint kislányának csokoládét gyűjtött, amiért cserébe autogramot osztogatott.

A kommunista szimpatizáns Szabad Nép már vehemensebben reagált az ítélethozatalra. Hasábjain megdöbbentő verdiktről írt, és az angolszász-német nagytőke közös ördögi tervét sejtették az enyhébb ítéletek hátterében. A lap figyelmeztetett, hogy a világ demokratikus erői hamarosan eltörlik a nagytőkések minden csoportját.

A Népszava némileg visszafogottabban fogalmazott, beszámolójának a „Feltűnő és érthetetlen ítéletek Nürnbergben” címet adta. Cikkükben utaltak a nagytőkések háttéralkujára, de arra is rávilágítottak, hogy a lelki felkészítés bűnére nem fektettek kellő hangsúlyt az ítéletben. A szélsőségek mellett persze akadtak olyan orgánumok is, akik politikai állásfoglalástól függetlenül szólaltak fel drámai hangon. „A vádlottak sápadtan hallgatják a verdiktet” – ehhez hasonló mondatok jellemezték a Világ október 2-i számát.

[galeria_kep_35253]

Nemzetközi viszonylatban óriási visszhangot kapott, hogy a történelem során először a nürnbergi perben vonták büntetőjogi felelősségre támadó háború indításáért egy legyőzött ország vezetőit. Az ENSZ 1946 végén jóváhagyta és nemzetközi szintre emelte a nürnbergi eljárás elveit, majd 1950-ben kimondta a hét „nürnbergi elvet”, köztük a személyes felelősség elvét is: ezután a bűnösök többé nem hivatkozhattak az államra.

1946 és 1949 között Nürnbergben további tizenkét pert tartottak, amelyekben 199 vádlott közül 36-ot ítéltek halálra, többségében náci funkcionáriusokat és orvosokat. Noha Tokióban is számos eljárás indult a japán háborús bűnösökkel szemben, sokan elmenekültek a felelősségre vonás elől. 

Kortárs szakemberek egyik legfőbb aggálya a nürnbergi perekkel kapcsolatban, hogy a szövetségesek részrehajlóan, saját bűneik lajstroma és megtorlása nélkül hoztak ítéletet. Különösen az felháborító, hogy Sztálin Szovjetuniója a Molotov-Ribbentrop-paktum megkötése révén részt vett Lengyelország lerohanásában, de ezt a kompromittáló részletet – a szovjet-német megnemtámadási egyezményt – úgy varázsolták semmissé, hogy a dokumentumot hamisítványnak nyilvánították.

Az atomtámadások és a pusztító légicsapások tovább rombolták a győztesek jogán, erkölcsi alapon ítélkező döntnökök hitelét, a bíróság – visszás módon – a szövetségesek oldalán nem hozott elmarasztaló ítéletet. A per technikai szempontból is forradalmi változásokat hozott: a „bábeli” zűrzavar óriási lökést adott a szinkrontolmács szakma elterjedésének.