London bombázásával nagyot hibázott, nem tudta megtörni Hitler a tárgyalást elutasító briteket

„Madárlesen” – légi megfigyelő pásztázza az eget Londonban, a lakosságnak a Luftwaffe fenyegetésének árnyékában kellett élnie mindennapjaikat

1940 nyarán Hitlernek sikerült legyőznie nyugaton az egyik legveszélyesebbnek tartott ellenfelét, Franciaországot. A Führer úgy gondolta, hogy a franciák térdre kényszerítésével Nagy-Britannia észhez tér, és sikerül Londont tárgyalóasztalhoz kényszerítenie.

A Winston Churchill vezette háborús kabinet – amely úgy kezdte regnálását, hogy nem mást ígért honfitársainak, mint „vért, erőfeszítést, verítéket és könnyeket” – azonban nem bocsátkozott párbeszédbe a Führerrel és nem fogadta el az új európai status quo-t. Hitler így „kénytelen” volt rázúdítani a teljes német légierőt Angliára, hogy ezzel előkészítse Nagy-Britannia megszállását.

A Luftwaffénak egyszerre kellett volna biztosítania a La Manche csatorna feletti légteret, kiiktatnia az ellenséges hajókat, lerombolni a part menti védvonalakat és megsemmisíteni a front mögötti tartalékokat. A feladat összetettségét látva a légierő vezetői nem osztották Göring optimizmusát. A Luftwaffe korábbi sikereit a lengyelországi és a franciaországi ütközetekben a szárazföldi erők támogatójaként aratta, ám ebben az esetben önállóan kellett volna előkészítenie a terepet a német haditengerészet és a Wehrmacht számára.

A német pilóták eleve hátrányból indultak, hiszen minimum 40, de gyakorta 80 vagy akár 160 kilométert  kellett repülniük, hogy harcba bocsátkozzanak az ellenféllel. A brit pilóták ezzel szemben gyorsan akcióba tudtak lépni, és találat esetén is könnyebben katapultálhattak a hazai légtérben, így rövid időn belül egy másik Spitfire pilótafülkéjében találhatták magukat. A német pilótáknak legjobb esetben is hadifogság jutott osztályrészül.

A britek 1940-re már rendelkeztek egy jól használható rádiólokációs eszközzel, a radarral, amely a támadó német gépekről visszaverődő rádióhullámok révén viszonylag pontos információkkal látta el a brit Vadászrepülő Parancsnokságot a német kötelékek távolságát, irányát és repülési magasságát illetően.

1940 nyarán havonta 500 Spitfire vadászgép készült Nagy-Britanniában, míg a német gyárakban csak 230 Messerschmitt repülő hagyta el a futószalagot. A pilóták számában a németek sem maradtak el, de az angolokat rengeteg kanadai, ausztrál, új-zélandi, dél-afrikai, sőt, lengyel és cseh pilóta segítette. A lengyelek hozzájárulása különösen magas volt: ugyan csak a pilótaállomány 5%-át alkották, de ők okozták a német veszteségek 15%-át.

Az angliai légi csata 1940. július 10-től kezdődött. A németek első célpontjai a dél-angliai tengerparti városok kikötői, hajókonvojok és ipari létesítmények, majd a brit Királyi Légierő, a RAF repülőterei és különféle repülőgépgyárak voltak. Hitler remélte, hogy ezek a csapások megrendítik a briteket, akik végre leülnek majd tárgyalni vele. A Führer abban a tévhitben élt, hogy a vadászgép-veszteségek augusztusban 1:5 arányban a németeknek kedveztek, és a RAF lassan kifogy a pilótákból. Valójában a vadászgépek veszteségeinek aránya hasonló volt mindkét oldalon, a német bombázók ráadásul igen jelentős veszteségeket szenvedtek el.

Egy Heinkel He 111 német bombázó Kelet-London felett 1940. szeptember 7-én

Az angliai csata még augusztus végén sem dőlt el, bár a repülőgépgyárak és a repülőterek bombázásait előtérbe helyező Luftwaffe kezdett felülkerekedni. A türelmetlen és egyben felbőszült náci vezetőség azonban (Berlin légitámadása után, amely válasz volt egy pontatlan, polgári célpontokat eltaláló német bombázásra) stratégiát váltott, és az angliai csata szeptember 7-én új szakaszába lépett: Hitler, aki látva, hogy Churchill nem fog tárgyalni vele, parancsot adott London megtámadására.

A brit főváros bombázása 1940. szeptember 7-én kezdődött: Az angol sajtó által csak Blitznek hívott légitámadás-sorozat több mint 40 ezer lakos életét követelte. A német bombázók először Londont, majd más jelentősebb iparvárosokat támadtak. A Londont védő 750 Spitfire és Hurricane vadászgép azonban ellenállt, és a RAF időben pótolni tudta a veszteségeket.

Irodai dolgozók verekszik át magukat a törmelékek közt egy súlyos légitámadás után

A történészek szerint Hitler óriási taktikai hibát követett el azzal, hogy a dél-angliai RAF bázisok helyett jóváhagyta London bombázását, lehetőséget adva a brit légierőnek, hogy az rendezze sorait. A terrorbombázásoktól várt eredmény ugyanis elmaradt: a Spitfire és Hurricane kötelékek újra és újra feltűntek az angol égbolton, miközben a németek egyre több bombázót veszítettek. Hitler szeptember 17-én elhalasztotta a Brit-szigetek elleni inváziót előkészítő Oroszlánfóka hadműveletet. Szeptember végére a nappali bombázások egyre ritkábbá váltak, majd október 6-tól a német bombázók csak éjszaka támadtak.

A németek szempontjából patthelyzet alakult ki, amelyet jól jellemzett a Luftwaffe egyik ászának, Adolf Gallandnak Göringhez intézett mondata. Galland 1940. szeptember végén így panaszkodott Németország légi marsalljának: „A brit repülőgép-veszteség lényegesen alacsonyabb, a gyárak kibocsájtása jóval magasabb, mint ahogy azt a német hírszerzés eddig becsülte, az események pedig immár olyan világosan utalnak erre a hibára, hogy muszáj beismernünk.”

A bombázott London romjai

A németek bombázásai hatástalanok maradtak, a Blitz 1941 májusára kifulladt. Churchill frappánsan foglalta össze az angliai csata és benne a Blitz lényegét: „a történelemben nem köszönhettek ilyen sokan, ilyen sokat, ilyen keveseknek”. A „kevesek”, azaz a zömmel huszonéves brit pilóták valóban kevesen voltak, nagyjából 2500-an, de ez a szám elég volt ahhoz, hogy Nagy-Britannia folytathassa a második világháborút.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
• Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
• Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
• Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
• A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
• Így működött a kádári megtorló gépezet