Több ezer római kori ezüstérmét találtak egy agyagedényben
2015. szeptember 7. 15:45 MTI
Csaknem háromezer római kori ezüst pénzérmét találtak egyetlen agyagedényben egy Szófia központjában zajló régészeti ásatáson, a kincslelet példátlannak számít a bolgár főváros eddig történetében - írja a Sofiaglobe.com internetes oldal.
Korábban
A régészek a Szveta Nedelja téren zajló ásatások közben bukkantak a 2976 pénzérmét rejtő edényre, alig 100 méterre a kormánynak és az elnöki hivatalnak otthont adó épületektől. Szófia az egykori római közigazgatási központ (municipium), Serdica területén fekszik. A kutatók szerint az érméket több mint egy évszázad alatt gyűjtötték össze, a legkorábbi a Kr.u. 69 és 79 között uralkodó Vespasianus császárt ábrázolja, míg a legkésőbbi a Gladiátor című filmből is ismert Commodust, aki Kr.u. 177 és 192 között állt a birodalom élén először társcsászárként, majd egyeduralkodóként.
A gyűjteményben az összes Antoninus-dinasztiába (Kr.u. 96 - 192) tartozó római császár idejéből találhatóak uralkodói arcképekkel díszített érmék, emellett a dinasztia több női tagját - például Commodus feleségét, Bruttia Crispinát - ábrázoló fémpénzek is előkerültek az agyagedényből. Az Antoninus-dinasztia idejére tehető Serdica városának felemelkedése, amely a dákok legyőzéséről is ismert Traianus császár (Kr.u. 98-117) uralkodása alatt vált helyi közigazgatási központtá. Az agyagedényen olvasható egy bizonyos Selvius Callistus neve, a régészek szerint a görög felmenőkkel rendelkező római polgár lehetett az érmegyűjtemény utolsó tulajdonosa.
"Ez az első ilyen nagyszabású felfedezés, amely egy tervezett ásatás részeként történt" - nyilatkozta Jordanka Fandakova, Szófia főpolgármestere, hozzátéve, hogy az ország kulturális és történelmi örökségének megőrzése érdekében sokat fektettek régészeti feltárásokba az elmúlt években, a lelet megtalálása ennek az erőfeszítésnek is köszönhető. Az érméket jelenleg a Bolgár Tudományos Akadémia régészeti intézetében őrzik, a közönség a leletegyüttest szeptember 17-től tekintheti meg a Szófiai Történeti Múzeumban.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap
- Első nőként mászta meg a legmagasabb csúcsokat Tabei Dzsunko tegnap
- A közönség azt hitte, hogy Lincoln merénylőjének felbukkanása a darab része tegnap
- Rekord gyorsasággal osztották ki az első Oscar-díjakat tegnap