Tizenegyezernél is többen látogatták már meg az újjáépített Szent István-termet
2021. szeptember 2. 10:56 MTI
Már több mint tizenegyezren tekintették meg a Budavári Palota elsőként rekonstruált történelmi helyiségét, a századfordulós formájában újjáépített Szent István-termet és a hozzá tartozó kiállítást augusztus 20-i megnyitása óta.
Korábban
A Szent István királyról elnevezett terem a magyar iparművészet csúcsteljesítménye volt a 19-20. század fordulóján, azonban a második világháborúban megsemmisült. A Nemzeti Hauszmann Program keretében újjászületett történelmi tér és a hozzá tartozó kiállítás augusztus 20-án nyitotta meg kapuit, és a hónap végéig ingyenesen volt látogatható – emlékeztetett az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében a Várkapitányság.
Mint felidézték, a helyszín szűk befogadóképessége ellenére is kiemelkedően magas volt a közönség érdeklődése, a 12 napos időszak alatt a Várkapitányság tárlatvezetésein több mint tizenegyezer ember vett részt a világ minden tájáról.
Az újraalkotott teremben megcsodálható az ország legnagyobb Zsolnay-kandallója, a Strobl Alajos eredeti alkotása alapján formázott Szent István-mellszobor, az Árpád-házi királyokat és szenteket bemutató különleges képek, de a csillárokat, a kazettás mennyezetet és az egyedi, intarziás padlót is a legkiválóbb mesterek készítették – hangsúlyozza a közlemény.
A Budavári Palota csodája elnevezésű tárlaton Aba-Novák Vilmos egy korábban kiállításon még nem látható festményét és Szent István 1635-ben, Rómában készített hermáját is megtekinthetik a látogatók, akik Havadtőy Sámuel világhírű magyar művész kortárs installációján keresztül megismerkedhetnek az államalapító király Imre herceghez írt intelmeivel is.
A közlemény szerint augusztusban egyaránt népszerű volt a Budavári Palota A épületében ingyenesen látogatható, A Hauszmann-sztori című kiállítás, amelyet szintén csak ebben a hónapban tízezernél is többen látogattak meg.
A Várkapitányság kiállításán multimédiás technológiával, a régmúlt felelevenítésével ismerhető meg a városrész fénykora, amikor a dualizmus időszakában Hauszmann Alajos építész újraálmodta a Budavári Palotát és környezetét. A fénykor mellett feltárulnak a világháborús pusztítások és az azt követő időszak tudatos rombolásai is. A tárlat a budai Vár mostani újjászületését, a Nemzeti Hauszmann Program keretében történő építkezéseket is bemutatja.
A Szent István-termet és a hozzá kapcsolódó kiállítást szeptember 1-jétől bővített, 1 órás, személyes vagy digitális tárlatvezetéseken lehet megtekinteni, melyekre jegyeket a helyszínen, illetve a https://szentistvanterem.hu oldalon lehet váltani.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- A pestisjárvány miatt szenteltette magát pappá az opera műfajának megteremtője tegnap
- Új kampánnyal hívja fel a figyelmet a Szintlépés Alapítvány az adó 1%-ának fontosságára tegnap
- 7+1 híres merénylet a történelemből tegnap
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa tegnap
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák tegnap
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját tegnap
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang tegnap
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát tegnap