Tíz találmány, amely a véletlennek köszönhető, a mikrohullámú sütőtől a Viagráig
2018. március 28. 14:18 Múlt-kor
A történelem feltalálóit általában nagy becsben tartjuk, nagyra értékelve találékonyságukat, kitartásukat, tudásukat, és részletekbe menő kutatásaikat. Sokszor előfordult már azonban, hogy egy nagy hatású találmány merő véletlen folytán jött létre, amikor a feltaláló számított rá a legkevésbé.
Korábban
1. Burgonyaszirom (1853)
A történtek egyik leírása szerint George Crum, a New York-i Saratoga Springsben található Moon's Lake House Lodge nevű luxusszálló indián-afroamerikai séfje 1853-ban egy kellemetlen vendéggel találta magát szemben. Állítólag ez a személy a vasúti mágnás Cornelius Vanderbilt volt. De akárki is volt, az illető arra panaszkodott, hogy a ház specialitása, Crum sült burgonyája túl vastag és nedves darabokban volt, továbbá ízetlen volt, és jobbat követelt. Crum megpróbálkozott egy vékonyabbra szeletelt adaggal, de a vendég továbbra sem volt megelégedve. A séf ekkor úgy gondolta, megleckézteti: ostya vékonyságú szeletekre vágott egy krumplit, addig sütötte, míg olyan rideg nem lett, hogy a beleszúrt villától széttörött, és teleszórta sóval. De az ügyfél nemtetszése helyett rajongását fejezte ki, egymás után falta be őket, mondván isteniek, és újabb adaggal rendelt. A hír elterjedt, és Crum végül megalapította saját éttermét, ahol saját „Saratoga chipsét” reklámozta specialitásként.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Piramist mindenkinek! 19:17
- 3700 éves elfeledett kőkör Farley Moor erdejében 18:35
- Munkácsy menedzsere 18:05
- A Melsonby-kincs, a vaskori elit titkai Észak-Angliából 15:10
- Másfél millió éves csonteszközöket találtak Tanzániában 14:37
- A szakálladótól az árnyékadóig: hét szokatlan adó a történelemből 14:20
- Új felfedezések Jézus hagyomány szerinti sírjánál 13:20
- A korabeli sajtó szerint Spanyolországba menekült Sztálin legkegyetlenebb bizalmasa 12:15