Tíz szívszorító naplóbejegyzés a 2. világháborúból
2015. július 30. 08:18
Korábban
A puska másik oldalán
„Reggel hat órakor hirtelen ébredtem mély álmomból. Jelentés egy kivégzésről. Nagyszerű, megyek hóhért, majd sírásót játszani, miért ne. Hát nem furcsa, hogy imádod a harcokat, majd utána védtelen embereket kell meggyilkolnod. Huszonhármat kellett lelőnöm, köztük két nő is volt. Ezek hihetetlenek, még csak egy pohár vizet sem voltak hajlandók elfogadni tőlünk. Kivezettünk egy kilométerre a városból az úton, és az erdőnél visszafordultunk. Hatan maradtak már csak, az volt a feladatunk, hogy lelőjük és eltemessük őket. Néhány perc múlva találtunk egy helyet, a halálraítéltek elkezdték a saját sírjaikat megásni, ketten közülük zokogtak. A többiek minden bizonnyal bátrabbak voltak. Vajon mi futhatott át az agyukon? Valószínűleg ott volt a remény is, hogy hátha nem lőjjük le őket. Teljesen mozdulatlan maradtam, de a szívem vadul vert” - olvasható Felix Landau SS-tiszt 1941. július 12-i naplóbejegyzésében.
Felix Landau az SS-en belül lévő hírhedt Einsatzkommando tagja volt, akik azzal voltak megbízva, hogy a megszállt területeken élő zsidókat, cigányokat és az értelmiségieket legyilkolják. Landau a lengyel és az ukrán területeken tevékenykedett. Naplójában hihetetlen őszinteséggel részletezte a borzalmakat. Az idézett írás a nyugat-ukrajnai Drohobicsban történteket meséli el. Landaun a tömeges kivégzésekben részt vevő SS-tiszteken oly jellemző érzéketlenség figyelhető meg. A német férfiről fennmaradt, hogy különös kegyetlenséggel bántalmazta a halálraítélteket vagy bármilyen ellenségnek vélt nép tagjait, olykor pedig találomra belőtt a házak ablakain. A háború után 1959-ig fogságban volt, majd életfogytiglanra ítélték, 1971-ben jó magaviselet miatt kiengedték, 1983-ban hunyt el.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Tudta-e, hogy...?](/ih0Ax/label/.cut-640x400/537.jpg)
Tudta-e, hogy...?
- Tíz meglepő tény az angliai csatáról
- Támadó marslakók, megtévesztett nácik, kőkori törzs – hét grandiózus átverés a történelemből
- 10 meglepő dolog Madame Curie-ről
- 10 félresikerült kivégzés a történelemből
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult
- 10 tény a Mona Lisáról
- 10 tény a borotválkozás történetéről
- 10 tény Picassóról
- 10 elképesztő történet kémekről és hírszerzőkről
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap