Tíz nagyértékű okosbútort adott át idén ősszel az MVM országszerte
2020. november 6. 15:31
Ezúttal tudásukkal nyerhettek okosbútort az iskolások az MVM online nyereményjátékában. A versenyben tíz diák nyert iskolájának egy-egy nagyértékű okosbútort. A cégcsoport 2020. november 5-én adta át a tizediket a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégiumnak.
Korábban
2019-ben indult útjára az MVM Okosiskola pályázat, amelyre több mint 550 iskola 1000-nél is több pályázattal jelentkezett. A tavalyi sikert látva, a cégcsoport úgy döntött, idén online nyereményjáték keretében hirdeti meg a versenyt, de ezúttal már tíz bútorért lehetett harcba szállni. Az energetikai és fenntarthatósági témájú online rejtvényt 2020. szeptember 21-én tölthették ki a jelentkezők.
Az őszi nyereményjátékban 397 magyarországi intézmény összesen 2153 diákja vett részt. Hibátlan megfejtést 317 diák küldött be, leggyorsabb tanulója révén pedig a következő tíz intézmény nyerte meg a „KisKígyó” fantázianevű okosbútort: Sármelléki Általános Iskola, a szentesi Horváth Mihály Gimnázium, a kisújszállási Móricz Zsigmond Református Kollégium, Gimnázium, Technikum, Általános Iskola és Óvoda, Újpesti Könyves Kálmán Gimnázium, a paksi Energetikai Technikum és Kollégium, Bonyhádi Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola, a budapesti Lónyay Utcai Református Gimnázium és Kollégium, Újpesti Károlyi István Általános Iskola és Gimnázium, a szombathelyi ELTE Bolyai János Gyakorló Általános Iskola És Gimnázium, Berettyóújfalui II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola.
Az MVM Okosbútor online nyereményjáték legfőbb célja a diákok energetikai témájú edukálása volt, így a szervezők egy tudásbázist hoztak létre a játék honlapján, amely grafikus és videós tartalmakkal is segítette a gyerekek ismeretszerzését.
Az első helyezett 1 perc 40 másodperc alatt fejtette meg és küldte be a rejtvényt. Hat diák pedig 2 percnél kevesebb idő alatt oldotta meg a feladványt.
Az MVM mind a tíz bútort kiszállíttatta és üzembe helyeztette a nyertes iskolák udvarára, a gyerekek nagy örömére.
Az okosbútorokat a Hello Wood tervezte és gyártotta. A kültéri bútorok moduláris felépítésűek, variálhatóságuk miatt pedig mindegyik helyszínen könnyen elhelyezhetőek voltak.
Az ergonomikus kialakítású térbútorok 10 folyóméter hosszúak, acél vázszerkezettel, keményfa borítással és funkcionális ülőfelülettel rendelkeznek. A művészeti alkotásnak is beillő padok nemcsak az iskolaudvarok díszei lettek, hanem napelemmel, okoseszköz-töltőkkel és hangulatvilágítással is rendelkeznek, ezért nem utolsó sorban kiváló helyszínt biztosítanak a diákok számára a tanórák közötti, illetve tanórák utáni pihenéshez.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
17. A náci Németország jellemzői
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- Már 1918-ban lépéseket tett az egyesülés felé Németország és Ausztria
- 12 ezer, Argentínában élt náci nevét tartalmazó listára bukkantak
- Tökéletes ürügy volt a szabadságjogok megszüntetésére a Reichstag felgyújtása
- A háború utolsó napjaiban megpróbálta átvenni Hitlertől a hatalmat Hermann Göring
- Máig nem tudni pontosan, hány roma áldozata lehetett a holokausztnak
- Miért foglalkoztatták az ikrek az embereken kísérletező náci tudósokat?
- Két falu teljes kiirtásával bosszulták meg Reinhard Heydrich halálát a nácik
- Elhunyt a sobibóri haláltábor utolsó túlélőinek egyike
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart 14:20
- József Attila egykor betiltott kötete és Apponyi Albert emlékirata is kalapács alá került 13:20
- Megtalálták a veszprémi Szentháromság-szoborcsoport eredeti szobrait 11:16
- Sérült hangszalagja ellenére is dúskált a sikerben Frank Sinatra 09:50
- A Szondi-teszt megalkotásában is jelenetős szerepe volt Kozmutza Flórának 08:20
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap