Tíz híres kurtizán, aki beírta nevét a történelembe
2017. március 29. 12:33
Korábban
A velencei költő, akihez királyok jártak
Veronica Franco a reneszánsz Velence egyik legműveltebb asszonyának számított. Élete során két verseskötetet is megjelentetett és egy 1565-ös, a velencei prostituáltakról szóló kézikönyv már az egyik legelőkelőbb és legkeresettebb kurtizánként említette az akkor 20 éves Veronicát. A híres kereskedő köztársaságban ugyanis a prostituáltak két „kasztját” különböztették meg. Egyrészt léteztek az egyszerű, szolgáltatásaikat leginkább az alsóbb társadalmi rétegeknek kínáló utcalányok, akiket „cortigiana di lume” néven ismertek. Másrészt működtek a „cortigiana onesta” néven ismert hölgyek, akik a testi gyönyörök mellett intellektuális társaságot is nyújtottak kuncsaftjaiknak.
Veronicának már az édesanyja is egy híres cortigiana onesta volt, aki nagy gondot fordított arra, hogy lányát kiképezze a gazdag férfiak elcsábítására. Ennek eredményeképp Veronica már fiatalon feleségül ment egy tehetős velencei orvoshoz, de házasságuk nem volt sikeres és rövidesen véget is ért. Ettől fogva a lány édesanyja szakmáját követte és a korszak számos előkelősége, így például III. Henrik francia király is felkereste hálószobáját. Veronica szerencséje 1575-ben áldozott le, amikor is egy pestisjárvány során előbb fosztogatók teljesen kirabolták otthonát, majd a járványt követően, 1577-ben perbe fogták boszorkányság vádjával. Ugyan befolyásos ismerősei révén sikerült megmenekülnie a máglyahaláltól, de vagyonát szinte teljesen elvesztette. Bár keveset tudunk későbbi életéről, de kutatók azt valószínűsítik, hogy 1591-ben viszonylagos szegénységben halt meg.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 17:41
- 17:20
- Bányatörvényeket is fordított a Nap és a Föld távolságát elsőként meghatározó Hell Miksa 17:05
- Szökött rabszolgáknak és bűnözőknek is menedéket nyújtottak a római katakombák 14:20
- Színészportrék és workshopok színesítik az nemzetiségi színházak idei fesztiválját 13:20
- Visszakerült Kolozsborsára a budapesti raktárépületből előkerült görögkatolikus harang 11:20
- Görkorcsolyás lányok tették sikeressé a világ leghíresebb gyorsétteremláncát 09:50
- Közös sírba temették az egykor egymástól elválasztott skolasztikust és tanítványát, Héloïse-t 09:05