Titokzatos rejtély övezi a megcsonkított váci múmiát
2022. szeptember 10. 16:20 Kristóf Lilla Alida
1731 és 1841 között Vácott a jómódú, főként német származású polgárok gyakran választották temetkezési helyül a Domonkos-rendi templom kriptáját. Ruhájuk színe alapján a domonkos szerzeteseket a nép fehér barátoknak, az általuk emelt templomot pedig Fehérek templomának hívta; ez utóbbi elnevezés a mai napig fennmaradt a váciak körében. A templom kriptájából, amelyet 1994–1995-ben tártak fel, kétszázhatvanöt spontán mumifikálódott tetem, továbbá mintegy negyven egyén csontvázát tartalmazó osszárium maradt az utókorra. Az emberi maradványok a Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tárába kerültek, míg a koporsók, viseletek és egyéb tárgyi mellékletek a váci Tragor Ignác Múzeumban találhatók. A váci múmiák közül Tridentina Róza Ciánia esete az egyik legizgalmasabb. Rejtélyes dolog történt vele, amire mindeddig nem sikerült egyértelmű magyarázatot találni.
![koporsók](/ih0Ax/article/main/.630x1260/61218.jpg?lavid=418626)
Korábban
Szüzek példaképe
A kétszázhatvanöt természetesen mumifikálódott emberi maradvány nagyobb része polgári, kisebb része egyházi személyé volt. A szerzeteseket – szám szerint tizenhetet – egykor a kripta külön álló részében helyezték el. A polgárok koporsói nemcsak hely tekintetében különültek el a szerzetesekéitől, hanem a díszítésükben is lényeges eltérés mutatkozott. A szerzetesek koporsói anonimek és (egyet kivéve) díszítetlenek voltak, a többiek esetében a koporsó anyaga és minősége, valamint a díszítésük változatosságot mutat. A feltárás során három apáca maradványait is megtalálták, ők egykor nem a szerzetesek mellett kaptak helyet, hanem a polgárok között.
A váci múmiák közül Tridentina Róza Ciánia esete az egyik legizgalmasabb. Nagyon rejtélyes dolog történt vele, amire mindeddig nem sikerült egyértelmű magyarázatot találni. Teste a feltáráskor a 12-es számmal jelölt festetlen tölgyfa koporsóban feküdt. A koporsó két végén és közepén öntöttvas fogantyú volt, a tetején vésett kereszt, valamint egy réztábla, rajta latin nyelvű felirattal: „OID ROSA: CIANIA: TRIDENTINA / QUAE PIISME OBIIT XVIII. KAL. IAN./ ANNO CHR. MDCCXCVIII / VIXIT ANNOS LI. M. XI. D. XII. / IN. VIRGINUM EXEMPLUM” (magyarul: „Tridentina Róza Ciánia, aki jámboran meghalt december 15-én az 1798. évben, élt 51 évet, 11 hónapot, 12 napot, a szüzek példaképe volt”).
A belső lepel zsákvászonból, a külső lepel fehér vászonból készült, utóbbira saját anyagából fodor volt varrva. A párna fehér színű, négy sarkát szalagcsokor díszítette. Az elhunyt posztóból készült rendi ruhát viselt, amelynek alsó része a bokát is takaró fehér, bordás anyagból készült, felső része pedig a karokat is teljesen takarta, és egészen a csuklókig ért.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A holttestet meglepően gazdagon díszítették. Kezeit a hasán összekulcsolták, és széles selyemszalagokból kötött masnival díszítették. A csuklók keskenyebb szalagokkal voltak áthurkolva úgy, hogy a szalag mindkét kéznél külön-külön futott le, és a végén nem volt összekötve. A kezek közé hosszú szárú virág volt becsúsztatva, alatta masnival. Fején virágkoszorú volt rozmaringszálakkal, a fejtetőn fekete selyemszalag csokorra kötve. Még a bal vállánál is találtak virágmaradványokat. A lábak fekete szalaggal voltak áttekerve. Nyakbavalója vastag, szalagos gallér volt. A harisnyát a comb közepén pántlikával rögzítették. A koporsóban olvasót találtak, a bal lábnál pedig egy papírcsomagot, amely az olvasóval volt áttekerve. A korhadt papíron írásnyomokat lehetett felfedezni. A csomagban kissé bizarr dologra bukkantak: egy kéz maradványára.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/460e792abeb8e64d7cac3861fb344f11.jpg)
![JFK](/ih0Ax/label/.cut-640x400/258.jpg)
JFK
- Nem győzte meg a kétkedőket a Kennedy-gyilkosság hivatalos magyarázata
- Számtalan kérdés maradt nyitva Kennedy elnök halála kapcsán
- A Kennedy-fivér, akiben családja a legkevesebb politikai tehetséget látta, mégis a szenátusig jutott
- Mi történt John Fitzgerald Kennedy amerikai elnök agyával?
- Hová vezetnek a Kennedy-gyilkosság máig elvarratlan szálai?
- Összeesküvés-elméletek sokasága kering ma is a Kennedy-gyilkossággal kapcsolatban
- Politikai karrierjébe került Kennedy elnök apjának a náci Németországgal való szimpatizálása
- Valóban egy magányos merénylő végzett Robert Kennedyvel?
- Amerika jövőbeli elnöke testközelből figyelte az új világrend felépülését 1945 nyarán
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/cabc38b0df2e8e8e1cf1e4d55e411bd6.jpg)