Thomas Becket érsek meggyilkolásáról is árulkodik az Alpok jege
2020. április 1. 13:51 MTI
A jég rétegei magukba zárva őrzik az évszázadokkal ezelőtti levegő szennyezettségének nyomait. Brit kutatók a svájci-olasz Alpok egy gleccserének jegét vizsgálva találtak értékes adatokat a korabeli brit életmódról és a történelem viharairól - számolt be róla a BBC News.
Korábban
Az Antiquity című folyóiratban publikált tanulmány szerzői az ólom nyomait vizsgálták a jégrétegekben. Az 1100-as évek végének ólommal szennyezett levegője a brit bányák felől érkező szelekkel jutott el az Alpokig. A 12. században ugyanis a légszennyezettség éppen olyan súlyos volt, mint évszázadokkal később, az ipari forradalom idején.
Christopher Loveluck professzor, a Nottinghami Egyetem tudósa, a tanulmány szerzője szerint a szennyezett levegő jégbe zárt nyomai például Thomas Becket meggyilkolásáról is árulkodnak.
Canterbury érsekét, Thomas Becketet 1170-ben gyilkolták meg templomában. A szörnyű gyilkosság híre egész Európát bejárta annakidején. II. Henrik angol király és Becket egykor nagyon közel állt egymáshoz, Becket a király kancellárja volt, mielőtt érsekké nevezte ki. A király úgy gondolta, a kinevezés lehetővé teszi, hogy a korona visszaszerezze befolyását a gazdag, hatalmas és viszonylagos függetlenséget élvező egyház fölött. Becketnek azonban más céljai voltak.
A nézetleltérés hatása a gleccserre
A király egyre növekvő ingerültséggel figyelte az érsek lépéseit, és állítólag egyszer kifakadt: "Hát senki sem szabadít meg ettől az izgága paptól?". Egy Henrikhez hű csoport pedig elhatározta, hogy megteszi, és 1170. december 29-én brutális módon lefejezték a Canterbury katedrálisban.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A kutatás most fizikai bizonyítékot is talált a történtekre egy 72 méter hosszú jégrétegben a svájci-olasz Alpokban, a Colle-Gnifetti-gleccserben. Ahogy a fák törzsének gyűrűiből kiolvasható a fák élete, a gleccserek is magukba zárva őrzik a történelmet: a levegő kémiai összetételét a buborékokban, amelyek évről évre beágyazódnak a jég egyre hízó rétegeibe.
A 800 éves jég elemzéséhez rendkívül érzékeny lézersugarat használtak a kutatók. Ezzel a módszerrel fedezték fel, hogy a 12. századi levegőben nagy mennyiségű ólom és por szállt. A légköri modellek segítségével rekonstruálták, hogy a szennyezett levegőt a szelek északkeletről, Anglia felől fújták, ahol az 1100-as évek végén erősen fellendült a bányászat és a kohászat. Az ezüstöt és az ólmot gyakran együtt bányászták ebben a periódusban, a Peak District és Cumbria bányái Európa legjobban termelő bányái közé tartoztak.
Az ólmot nagyon sok mindenre használták, vízcsöveket, templomtetőket, ólomüveg ablakokat is gyártottak belőle. De a kitermelés és feldolgozás világosan összefüggött az aktuális politikai helyzettel - mutattak rá a tanulmány szerzői.
Az 1169-70-es időszakban, amikor II. Henrik és Becket között súlyos nézeteltérések támadtak, az egyház nem volt hajlandó Henrikkel együttműködni, ami abból is látszik, hogy a kitermelés és gyártás visszaesett abban az évben. Amikor Becket meggyilkolása után a pápa kiközösítette Henriket, a király igyekezett helyrehozni az egyházzal való kapcsolatát, ami szintén kiolvasható a jégbe zárt nyomokból.
Henrik ígéretet tett rá, hogy jelentős egyházi építkezésekbe fog. Ehhez természetesen nagy mennyiségű ólomra volt szükség a monostorok tetőinek elkészítéséhez. "Az ólomtermelés gyorsan nőtt, mivel Henrik megpróbálta kiengesztelni az egyházat" - mesélte Loveluck professzor. A kutatók szerint adataik világos kapcsolatot mutatnak a termelés növekedése és csökkenése, valamint a háborúk és az egymást követő királyok uralkodása között az 1170-tól 1220-ig tartó időszakban.
A jég elemzéséből világosan kimutatható, hogy amikor egy király elhunyt, a termelés visszaesett, és a következő trónra lépésével ismét fellendült. Kiolvashatjuk a jégből II. Henrik, Oroszlánszívű Richárd és János király halálát - mondta a tudós. A kutatók szerint az az elmélet, hogy a légköri szennyezettség az ipari forradalommal kezdődött, helytelen.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![Múlt-kor magazin 2010/ősz](/ih0Ax/label/.cut-640x400/624.jpg)
ősz
Múlt-kor magazin 2010
- Az aradi vértanúk özvegyei
- Jan van Eyck és a Rózsa-regény
- A végzetes vonzerejű asszony
- Rosszéletű nők kalandjai a szabadságharc idején
- Hová lettek a bűnösök?
- Erős, mint a Bors, avagy az első magyar munkásmozgalmi kalandfilm
- A mélység titka: magyar roncskutatók víz alatti kalandjai Fokvárostól a Balatonig
- Az eredeti Széchenyi az igazi
- Charles Lindbergh pálfordulása a technikai vívmányoktól a környezetvédelemig
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)