Öt női veterán, aki megérdemelné, hogy támaszpont viselje nevüket
2020. augusztus 5. 16:56 Múlt-kor
Korábban
Mary E. Clarke: a legtovább szolgáló nő
Mary Clarke a második világháború legvégén lépett be a WAC-be, így elsőre úgy tűnt, nem lesz sokáig maradása.
1981-es nyugállományba vonulására azonban egyszerű közkatonából a vezérezredesi rendfokozatig küzdötte fel magát, 36 év szolgálat során – ez máig női rekord az amerikai hadseregben.
Clarke számos területen teljesített különböző feladatokat: részt vett a berlini légihíd fenntartásában 1948-1949-ben, kiképzést felügyelt a WAC-nél, majd annak utolsó igazgatója volt, mielőtt 1978-ban feloszlatták, állományát pedig teljességgel integrálták a hadseregbe.
„Ez a mai intézkedés semmilyen módon nem von le a WAC úttörőinek szolgálatából – valójában tiszteleg előttük” – mondta a szervezet megszűnésekor rendezett ceremónián.
A teljes integrációt úgy jellemezte, mint „a csúcspontja annak, amiért a Női Katonai Hadtest tagjai az elmúlt 36 évben erőfeszítéseket hoztak: a hadsereg nyilvános elköteleződésének amellett, hogy a nőket totálisan integrálja az Egyesült Államok Hadseregébe egyenlő partnerekként.”
Habár a WAC megszűnt, Clarke karrierje tovább ívelt felfelé. Ő lett az első nő, aki elérte a vezérezredesi rendfokozatot, parancsnoka volt a katonai rendészeti iskolának, majd a vegyi hadviselés iskolájának, és egy nagy támaszpontnak, a hadsereg polgárháborús főparancsnokáról elnevezett Fort McClellannak is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
holokauszt
- „Zenedobozokkal” vette fel a küzdelmet Hitler ellen a Rote Kapelle
- Embertelen körülményekkel szembesültek a budapesti nagy gettó lakói
- Már gyermekkorában tragédiák kísérték Radnóti Miklós életét
- Szenes Hanna a Szentföldön maradhatott volna, de visszatért, hogy segítsen
- Munkaszolgálatosok a keleti fronton
- Kémből vált befolyásos üzletemberré az embermentő Oskar Schindler
- Mit lehetett tudni a holokausztról 1944-ben Magyarországon?
- Több ezer zsidó életét mentette meg a holokauszt idején Ángel Sanz Briz
- Házmesterek a vészkorszakban
- Hendrick Avercamp találkozása a kis jégkorszakkal 09:50
- Már első rendezésével maradandót alkotott Makk Károly 09:05
- Máig számtalan kérdőjel lengi körül George Patton tábornok autóbalesetét tegnap
- A német katonákat is meglepte a Vörös Hadsereg kegyetlensége tegnap
- Halley-től a majákig: avagy a történelem megszámlálhatatlan világvége-jóslata tegnap
- Magyar áldozatokat is követelt az 1988-as skóciai Lockerbie-merénylet tegnap
- Ott támadtak a németek, ahol senki sem tartotta lehetségesnek tegnap
- Tizhenhét éves korában márt ünnepelt zeneszerző volt Arthur Rubinstein 2024.12.20.