Öt különös tény Nagy Sándorról

2020. szeptember 17. 18:16 Múlt-kor

Korábban

Plutarkhosz róla szóló írásai nagyrészt fikciónak tekinthetők

A Kr. u. 1-2. században élő görög krónikás Párhuzamos életrajzok című legismertebb munkájában a görög és római történelem nagy alakjait mutatja be párokban. Alexandrosz Julius Caesart kapta „társául”. Plutarkhosz életrajzírói hitelessége azonban több esetben is megkérdőjelezhető. Egyrészt négy évszázaddal Nagy Sándor után élt, másrészt a makedón királyról meglepően kevés korabeli forrás maradt fenn. Sokan vélik úgy, hogy a származása is befolyásolta az Alexandroszról szóló részt, lévén, hogy a görögök érthető módon nehezteltek az őket kard és diplomáciai fordulatok segítségével leigázó hódítóra, akit eleinte ráadásul barbárnak is tekintettek, lévén, hogy nem volt görög.

Plutarkhosz azzal kezdi munkáját, hogy elmondja: ő nem történelmet ír, hanem inkább élettörténeteket, ugyanis – mint véli – jobban meg lehet ismerni egy személyt annak tettei, beszédei, tréfái által, mint az általa megnyert, végtelen számú csaták felsorolása által. Plutarkhosz életrajza tartalmaz néhány érdekes, az írójáról is sokat eláruló információt. Például azt állítja, hogy a Kr. e. 331-es gaugamélai csatát, amely során megadta a végső csapást a perzsák birodalmának, azok túlereje dacára, napfogyatkozás során vívták. Azt is megjegyzi, hogy az ütközet előtti éjjelt Alexandrosz a jósnőjével, Arisztanderrel töltötte, aki különféle titokzatos szertartásokat végzett el és áldozatot mutatott be a félelem istenének.

Amikor barátja meghalt, méregdrága temetést tartott

Hefaisztion Nagy Sándor személyes testőrségének tagja és hadseregének egyik tábornoka volt, mindemellett a király legjobb barátját, jobbkezét és egyes beszámolók szerint szeretőjét is benne tisztelhetjük. Amikor egy hirtelen jött lázas megbetegedés következtében a mintegy 32 éves férfi elhunyt Ecbatanában Kr. e. 324 őszén, a király azonnal levelet írt az egyiptomi Szíva-oázis orákulumának, hogy közölje vele a gyászhírt, valamint hogy megtudakolja tőle: hősként vagy istenként kell elhunyt barátjára tekinteniük. Mivel az a válasz érkezett vissza, hogy Hefaisztiont hősként kell tisztelni, Alexandrosz egy hatalmas halotti máglyát építtetett a számára.

Diodórosz Szikulosz görög történetíró szerint az építménynek 11 szintje volt, és minden egyes emelet pazarabbul volt díszítve mint az előző. A legalsó 240 darab aranyból készült hajóorr díszből állt, több szint azon vadállatokkal volt kirakva, amelyeket egykoron levadásztak a hódítók: kígyók, sasok, oroszlánok, bikák – szintén mind aranyból elkészítve. Feljebb haladva makedón és perzsa fegyverek lettek elhelyezve, utalva az előbbi nép bátorságára, valamint az utóbbi vereségére. A legtetején pedig állítólag akkora kürtök álltak, hogy képesek voltak „elnyelni” azokat a siratókat, akik a halotti énekeket énekelték. A máglya 130 könyök, vagyis több mint 50 méter magas volt, modern becslések szerint a számos kincsével együtt mai áron átszámítva mintegy kétmilliárd dollárba kerülhetett.

A monumentális emlékművet elkészülte után be akarták vontatni Babilon falain belülre, ám olyan magasra épült, hogy nem fért be a kapun, így a történet szerint le kellett bontani a város egyik falszakaszát, hogy bejuthasson. A szertartást követően pedig természetesen felgyújtották a halotti máglyát annak minden értékével együtt.

előző oldal 2 / 2