Öt különös gyilkossági jelentés a középkori Oxford sikátoraiból
2018. november 30. 18:09 Múlt-kor
Korábban
A rejtélyes oxfordi arcfelmetszők (1305. március 8.)
1305. márciusában a város hivatalos halottkémei éppen távol voltak, ugyanis a király meghívására a Parlamentben kellett megjelenniük. Így amikor egy Richard de Canterbrigg nevű férfi egy hullát talált az északi fal mentén futó utcán, a városi hatóságok két helyettes-halotkémet jelöltek ki Ralf de Hampton és John Fraunceys személyében.
Vizsgálatuk megállapította, hogy a meggyilkolt férfi Philip Port of Westwall volt és igencsak brutális módon végeztek vele. Fejét két vágás volt látható, az egyik a homlokán haladt végig egyik fülétől a másikig, olyan mélyen, hogy agyának darabkái szétszóródtak a tetem mögött. A másik, rövidebb vágás a szerencsétlen áldozat állkapcsát szakította szét. A holttest mellett pedig ott hevert levágott jobb karja is.
A kihallgatások alapján egész pontosan tudták rekonstruálni Philip életének utolsó óráit. Kiderült, hogy egy ismerőse, John de Berdon hívására hagyta el este otthonát. Berdon azt ígérte neki, hogy fizet egy italt a közeli kocsmában, így a két férfi be is ült az ivóba. Miután elfogyasztották a sörüket, búcsút intettek egymásnak és elindultak mindketten saját otthonuk felé.
Philip azonban már sosem érhetett haza, ugyanis amikor a Keleti Kapu mellett haladt el, öt férfi váratlanul rátámadt, amelynek eredményét nem sokkal később már minden járókelő „megcsodálhatta.” A merénylők kilétét nem sikerült kideríteni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap