Szövetséget kötött az olasz maffiával az amerikai haditengerészet a második világháborúban
2020. november 4. 14:54 Múlt-kor
A második világháború alatt az amerikai kontinenst nem érte komoly fegyveres támadás. Ennek ellenére az Egyesült Államokban számos háborúval kapcsolatos probléma merült fel, amelyek elsősorban az utánpótlást illették. A legfontosabb feladatnak az tűnt, hogy biztosítsák a különböző fronton harcoló alakulatok és a szövetségesek utánpótlását. A hétköznapinak tűnő feladatok egy idő után szokatlan, már-már rendkívüli szövetségest eredményeztek a mindennapokban: az alvilágot.
Korábban
Szabotőrök mindenütt
Adolf Hitler 1933-as hatalomra jutása után a németek mindenütt jelenlévő ötödik hadoszlopa az Egyesült Államokban is aktivizálta magát. A különböző német szervezetek összevonásával létrejött Amerikadeutscher Bund 1936-os megalakulása után szinte mindennapos élménnyé váltak a nagy és szervezett németpárti demonstrációk.
Bár azután, hogy Hitler kirobbantotta a második világháborút a szerepük csökkent, a köztudatban a német fenyegetés érzése nem hagyott alább. Ezt csak erősítette az a tény, hogy 1941-ben leleplezték Duquesne németeknek kémkedő körét, amelyet az Egyesült Államok történetének legnagyobb kémek ellen szerveződött pere követett.
1941. december 11-én Németország és Olaszország hadat üzent az Egyesült Államoknak, és ettől a naptól kezdve az addig lappangó ellenségeskedés hivatalossá vált. A tengelyhatalmak legfontosabb katonai törekvése az volt, hogy az Atlanti-óceánon keresztül történő ellátmányozást megakadályozzák, vagy olyan mértékben visszavessék, hogy az megrendítse Nagy-Britannia helyzetét.
Karl Dönitz tengernagy tengeralattjáró-háború segítségével akarta mindezt elérni, és úgy számolt, hogy a németeknek 800 ezer tonna szövetséges hajót kell elsüllyeszteniük egy hónapban ahhoz, hogy sikerrel járjanak.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a3f1dfa2c46cf60b6bbe8a1969dff205.jpg)
Természetesen nemcsak a tengeren lehetett az utánpótlás szállítását hátráltatni, hanem a kikötőkben is. Ezek számítottak az amerikai logisztika legsérülékenyebb pontjainak, hiszen egy-egy apróbb fennakadás is több ezer tonna hadianyagot késleltethetett.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/0677224c43895ae0020fa26b22f28f35.jpg)
![I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek / 3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában](/ih0Ax/label/.cut-640x400/794.jpg)
3. A keleti és a nyugati blokk jellemzői a kétpólusú világ időszakában
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Megnyerhetetlen versenybe kényszerítette Moszkvát a „csillagháborús” terv
- 1958-ban elsüllyedt amerikai tengeralattjárót fedeztek fel Hawaii mellett
- Azonnal heves indulatokat gerjesztett világszerte Churchill híres fultoni beszéde
- Az emberélet nem számított, Észak-Vietnám elérte célját a Tet-offenzívával
- Egy spanyol halász segítségére is szükség volt az elveszett amerikai hidrogénbombák megtalálásához
- Kiment a mosdóba, majd a vonaton hagyta 1953-ban a hidrogénbomba titkos dokumentumait
- A Szovjetunió vonakodó segítségével vált atomhatalommá Kína
- Párhuzamosan kellett kül- és belpolitikailag is legitimálni Németország újraegyesülését
- 10 tény a berlini falról
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap