Szinte egymaga alkotta meg a vadnyugatról élő mai képünket Buffalo Bill
2021. január 10. 15:58 Múlt-kor
Korábban
Nevetséges, de sikeres
A nagy változást 1872 januárja hozta meg, amikor részt vett Alekszej Romanov orosz nagyherceg vadászatán, amelyet a sajtó hatalmas érdeklődéssel kísért. Még 1869-ben megismerkedett a filléres regényíró Ned Buntline-nal, aki előbb folytatásokban megjelenő regényt írt Cody kalandos életéből (valójában többnyire Buntline által kitalált események sorából) Buffalo Bill, King of the Bordermen címmel, ezt 1872-ben színre is vitték.
A darabban ő is színpadra lépett egy másik nyomkeresővel, Texas Jack Omohundróval. Az első előadást Chicagóban rendezték és nagy sikert arattak, pedig a kritikusok a játékát nevetségesnek találták.
A nagyérdeműt azonban nem érdekelte a kritikusok véleménye: Cody óriási showman volt, a közönség imádta. Előbb új darabbal, A nyugat nyomkeresői címmel indultak turnéra, majd a csoport összetétele is frissült.
1873-tól új néven – Buffalo Bill Combination – turnéztak az év egyik részében, a hátralevőben Cody tovább folytatta a nyomkeresést, az indiánok ellen tizenhat csatában vett részt.
1883. július 4-én mutatta be először négyórás, 1200 szereplőt foglalkoztató műsorát Buffalo Bill's Wild West címmel, amellyel diadalmenetben utazta be Amerikát, később pedig az egész világot.
A kültéri előadásban még élő bölények, szarvasok, medvék, és szarvasmarhák is szerepeltek. Eljátszották, miként vitte meg a Pony Express Lincoln megválasztásának hírét, hogyan támadtak indiánok a nyugatra tartó szekérkaravánokra, némely beszámoló szerint az előadás Custer híres Little Bighorn-i vereségének eljátszásával ért véget, melyben az ellentmondásos tábornok szerepét Cody játszotta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
11. A kiegyezéshez vezető út, a kiegyezés tartalma és értékelése
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- Véreskezű zsarnokból Ferenc Jóska – hét évtized „a birodalom első hivatalnokaként”
- A Magyarországgal való kiegyezés felé mozdította el Bécset a königgrätzi vereség
- Külpolitikai kudarcok kényszerítették Bécset a Kiegyezésre
- Deák Ferenc tollba mondta a húsvéti cikket, hogy kézírását se ismerjék fel
- Ferenc József is fogadta az 1849-ben jelképesen felakasztott Andrássyt
- 10 tény a dualizmus kori Magyarországról
- Egyenes út vezetett a kiegyezéstől Trianonig? – az 1867. évi alku 150 év távlatából
- Kossuth a bukás biztosítékát, mások az ország aranykorát látták a Kiegyezésben
- Megoldódott Sisi koronázási fotóinak rejtélye
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót 09:50
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough 09:05
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését tegnap
- Kevés örömet lelt a pesti társasági életben Berzsenyi Dániel tegnap
- Imre király egyedül fogta el lázadó öccsét tegnap
- Nem nyerte el a korabeli kritikusok tetszését Beethoven IX. szimfóniája tegnap
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 2024.05.06.
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 2024.05.06.