Szegény, törvénytelen gyermekből vált egy nemzet bálványává Eva Perón

Maria Eva Ibarguren Duarte törvénytelen gyermekként született 1919. május 7-én Los Toldos kisvárosban. Tizenhat évesen a szegénységet és iskoláit háta mögött hagyva Buenos Airesbe ment, ahol hamarosan ismert rádiós színésznő lett, de az átütő siker váratott magára.

1944-ben egy nagygyűlésen megismerkedett Juan Perónnal, a katonai junta befolyásos vezetőjével, akit demagóg népjóléti programja tett népszerűvé. Kettejük között szerelem szövődött, s amikor egy hatalmi harc során Perónt letartóztatták, az Eva szervezte tömegtüntetés szabadította ki. A hivatásával hamarosan felhagyó színésznő és a tábornok nem sokkal később összeházasodott.

A populista peronizmus sikerében, az immár civil Perónnak az 1946-os elnökválasztáson aratott elsöprő győzelmében nem kis szerepe volt Evitának. Az emberek úgy érezték, az asszony egy közülük, miközben az ambiciózus és karizmatikus Evita is mindent megtett népe sorsának jobbra fordítása érdekében.

Ő vitte keresztül a nők szavazati jogának 1947-es törvénybe iktatását, nem kis részben ezért nyerte meg Perón az 1952-es választást is. Evita volt az első argentin nő, aki aktívan politizált és az első, aki a nyilvánosság előtt is nadrágban mutatkozott - bár ha kellett, haját kontyba fogta és szolid kiskosztümöket viselt.

Evitát bálványozták, valóságos intézménnyé vált. Megjelent olyan ábécéskönyv is, amely nem az a, hanem az e betűnél kezdődött, beszédeit országszerte terjesztették. Alapítványa könyvet, ruhát biztosított a társadalom kisemmizettjei számára, és ingyenes kórházakat, iskolákat, árvaházakat hozott létre - bár mint később kiderült, az erre szánt pénz egy része saját számláján landolt.

Ő maga fényűző életet élt, Párizsból hozatta bundáit, ékszereit és kosztümjeit. 1951-ben alelnöknek jelöltette magát, az ezt bejelentő gyűlésre kétmillió ember sereglett össze. Az asszony végül betegsége és a hadsereg nyomása miatt visszalépett, kárpótlásul megkapta a „nemzet szellemi vezetője” címet.

A rákbeteg, 36 kilósra fogyott asszonyt életének utolsó időszakban kibírhatatlan fájdalmak gyötörték, emiatt vélhetően még lobotómiának is alávetette magát. Utolsó nyilvános szereplése férje második elnöki beiktatásán volt, néhány héttel később, 1952. július 26-án meghalt.

A hírre gyászba borult Argentína, a ravatalhoz három hétig zarándokoltak az emberek, s még Evita szentté avatását is kezdeményezték, de ezt a Vatikán elutasította. Nagyobb emlékművet terveztek neki, mint a New York-i Szabadság szobor, de ebből sem lett semmi: Perónt 1955-ben megbuktatták, Evitának ezután a nevét sem lehetett kiejteni.

Bebalzsamozott holtteste eltűnt, csak 1971-ben derült ki, hogy álnéven egy milánói kriptában volt eltemetve. A hamvak 1973-ban kerültek haza, amikor az agg Perónt ismét elnökké választották.

Evitát rajongói ma is szentként tisztelik, hitüket még az sem tudta megingatni, hogy gyanítható: vagyonát a második világháború után Argentínába érkezett nácik „hálapénze” is gyarapította.

Eva Perón egész életében attól rettegett, hogy nevét elfelejtik, de félelme alaptalannak bizonyult. Egy nemrég készült felmérés szerint ő a legismertebb argentin személyiség, megelőzve a focista Diego Maradonát is.

Arcképe bélyegeken, pénzeken köszön vissza, s megjelent a Time magazin címlapján is. Tavaly nyár óta 31 méter magas, 24 méter széles és 15 tonnás vasportréja díszíti az argentin szociális minisztérium épületét, mert ennek balkonján állva tartotta utolsó beszédét, nem sokkal halála előtt.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

13. Magyarország politikai intézményrendszere és választási rendszere
IV. Politikai berendezkedések a modern korban

• A rendszerváltoztatás belülről
• Kilincs a túloldalon
• Kormányzás ellenszélben