Századokon átívelő grafikai kiállítás nyílt a Szépművészeti Múzeumban
2024. április 26. 13:20 MTI
A 16. és a 20. századi grafika művészetében megjelenő sorozatokat, variációkat és ismétlődő mintázatokat mutatja be a Szépművészeti Múzeum Grafikai Gyűjteményének csütörtökön megnyílt, Folyt. köv. című új tárlata.
Ismeretlen velencei művész fametszete, 1500 körül (kép forrása: Szépművészeti Múzeum)
Korábban
A Szépművészeti Múzeum mintegy százezer alkotást tartalmazó Grafikai Gyűjteményének új kiállítása a „sorozatművészet” tágan értelmezett fogalmának képzőművészeti vonatkozásait vizsgálja – emelte ki Bódi Kinga, a tárlat egyik kurátora a kiállítás csütörtöki megnyitóján.
A mintegy száz, 16. és 20. századi művet felvonultató tárlaton többek között Albrecht Dürer, Lucas van Leyden, Martin Schongauer, Hendrik Goltzius, valamint Antoni Tápies, Bridget Riley, Max Bill, Kaspar Thomas Lenk, Imi Knoebel, Victor Vasarely, Vera Molnar és Maurer Dóra alkotásaival találkozhat a közönség - sorolta a kurátor, aki elmondta azt is, hogy a kiállítás anyagában sok kevésbé ismert vagy soha nem látott alkotás is megtekinthető.
Elmondta, hogy a tárlat egymás mellett mutat be 16. századi, hagyományos grafikai sorozatokat, amelyek tagjait főként a témájuk kapcsolja össze, és olyan 20. századi szeriális grafikákat, amelyeken elsősorban motívumok és formák szüntelen variálása látható.
A tárlat egyrészt kapcsolódni szeretne a modern és a régi művészet párbeszédéhez, másfelől rávilágít arra a társadalmi kérdésre is, hogy a televíziós sorozatok, amelyek meghatározzák a világunkat, hogyan jelennek meg a képzőművészet vetületében – fogalmazott Bódi Kinga.
A kiállítás fókuszában két korszak áll: a 16. század - az önálló, nem könyvillusztrációnak szánt szériák születésének és elterjedésének az időszaka -, valamint a 20. század második felének nyugati művészete, amikor az ipari sokszorosító eljárások térnyerésével, az egyedi műtárgy státuszszimbólumának a lebontásával a grafikai képalkotás radikálisan új irányt vett.
A kiállítás nem a nyomtatott sorozatok történeti fejlődését, hanem létrejöttük eredőit, alkotóik megközelítését és módszereit vizsgálja, arra a kérdésre keresve választ, hogy mi köti össze vagy választja el egymástól a reneszánsz és a kortárs művészet szeriális szemléletét – magyarázta Bódi Kinga.
Az eseményen kiosztott sajtóanyag szerint a tárlat, amelynek kurátorai Bódi Kinga és Kardos Eszter művészettörténészek, a tavaly megkezdett, régi és a kortárs művészet párbeszédére alapuló kiállítás-sorozat folytatása.
A közlemény szerint a grafikai kiállításokat A Grafikai Gyűjtemény füzetei címmel magyar és angol nyelvű kiadványsorozat kíséri.
A tárlat szeptember 15-ig látogatható, csütörtök és vasárnap között.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Anno
- A kataklizma, ami elhozta a portugál gyarmatbirodalom végét
- Az elektromos jelzőlámpával világelső lett a forgalmi káosz legyőzésében Cleveland városa
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Bosszúvágy, pénzhiány, hatalmi intrikák: a keresztesek pusztítása Konstantinápolyban
- Patton tábornokot előbb az amerikaiak, majd a szovjetek próbálhatták meg eltenni láb alól
- Végső elkeseredésében választotta a halált az első világháború utolsó percében elesett katona
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.