Száz évre romba dőlt a kínai gazdaság, miután a britek megszerezték a tea titkát
2019. szeptember 26. 11:54 Múlt-kor
Korábban
A megoldás: ópiumháború
Habár a brit gazdaság nagy mértékben a kínai tea importjától függött, az ország vezetése látta, hogy hamar az államcsőd veszélye fenyegethet a gazdaságtalan ezüstfelvásárlás folytatásával. A deficit csökkentése érdekében tehát a brit kereskedők elkezdtek csendben ópiumot csempészni Kínába, teáért cserébe.
Ez tovább súlyosbította Kína ópiumkrízisét. Végső elkeseredésében Lin Dze-hszu kínai császári főbiztos könyörgő levelet küldött Viktória brit királynőnek, kérlelve, hogy állítsa le az illegális brit ópiumimportot. A kérés süket fülekre talált.
Tao-kuang kínai császárnak nem maradt tehát más választása, mint hogy erőszakkal szerezzen érvényt akaratának. 1839 áprilisában katonákat küldött Kantonba, hogy foglalják le a kikötőbe érkező illegális ópiumot. A tömeges rajtaütések során több mint 20 000 ládányi, azaz több mint 1200 tonna ópiumot koboztak el a Brit Kelet-Indiai Társaságtól – a törvénytelenül importált kábítószert a kínai hatóságok elégették, és semmiféle kárpótlást nem nyújtottak a brit kereskedőknek.
Ez eredményezte a két hírhedt ópiumháborút (1839-1842, illetve 1856-1860), amelyek brit győzelemmel végződtek, és megalázó koncessziókat eredményeztek Kína részéről. A háborúk nem élveztek azonban egyöntetű támogatást a brit politikai körökben sem.
Ahogy William Gladstone, aki később az ország egyik leghosszabb ideig hivatalban levő miniszterelnöke lett, írta naplójában 1840 májusában: „Rettegek az ítéletektől, melyeket Isten mérhet Angliára a Kína felé tanúsított nemzeti gonoszságunkért.”
Az első ópiumháború 1842-ben a nankingi egyezménnyel ért véget, amely Kína részéről anyagi kárpótlást biztosított Nagy-Britanniának, megnyitott további öt kínai kikötővárost a külföldi kereskedők előtt, és Hong Kong szigetét brit irányítás alá rendelte.
A Csing-dinasztia meghunyászkodása a brit követelések előtt rengeteget gyengített a császárság megítélésén a nép körében, de a kínai kereskedők között a megmaradt korlátozások is növekvő elégedetlenséget szültek. Az ópiumháborúk messze ható következményekkel jártak Kína történelmére nézve: a „megaláztatás évszázadaként” ismert kor kezdetét jelentették.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- Ferenc Józsefet is elkápráztatta a Lumière testvérek mozgóképelőadása 20:20
- Manstein tábornok terve vitte sikerre a Franciaország elleni német hadjáratot 18:05
- Sokáig tagadta a maffia létét az Egyesült Államokban az FBI legendás vezére 16:05
- Együttműködésről állapodott meg a Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Batthyány Alapítvány 15:50
- A Rubik-kocka lesz a pécsi Zsolnay Fényvesztivál versenyének fő témája 15:05
- Lázár Ervin nyakkendőgyűjteménye is megtekinthető a PIM kiállításán 13:20
- Végrendeletében tiltotta meg Fred Astaire, hogy életéről film készüljön 11:20
- Versenyt futottak a nagyhatalmak a német tudósokért a 2. világháború után 09:05