Szándékos kegyetlenséggel neveltek engedelmes katonákat a spártai gyermekekből
2020. szeptember 10. 18:32 Múlt-kor
Korábban
Brutális versengés
A futóversenyek és a birkózás mellett a fiúk rendszeresen egyfajta csoportos küzdelemben vettek részt, amelyben a két csapat egy kijelölt „szigetről” igyekezett kiszorítani a másikat. Szabályok nemigen voltak, az ütések, rúgások és lökések mellett a szembe nyúlás és a harapás is megengedett volt.
Az állandó igénybevételt nehezebbé tette, hogy az ifjaknak korántsem adtak eleget enni. A Spártát fénykorában látó Xenophón (Kr. e. 434 vagy 427 – Kr. e. 355) szerint ennek egyik célja az volt, hogy vékonyak maradjanak, amitől a szigorú katonai rendszer megalapozója, Lükurgosz arkhón úgy gondolta, magasabbra nőnek.
A szinte állandó éhség azonban arra is rákényszerítette a spártai fiúkat, hogy maguk nézzenek élelem után, bármilyen forrásból, ezzel a harctéri rekviráláshoz szükséges képességekre is szert tettek. A lopást mindazonáltal szigorúan büntették (általában korbácsolással), ami az éheztetés harmadik célját szolgálta: ravasz és agyafúrt harcosokat nevelt.
A korbácsolás meglehetősen prominens szerepet kapott a spártai nevelésben, és sok esetben megtisztelő próbatételnek is számított a büntetés eltűrése. Az egyik, évente megrendezett versenyen például az ifjaknak egy templom oltáráról kellett a kihelyezett sajtot ellopniuk, miközben azt korbácsokkal felszerelt felnőttek őrizték.
Az agogé „próba általi ítélet” volt, írta Paul Cartledge, a görög kultúra professor emeritusa a Cambridge-i Egyetemen 2003-ban.
A városállam vezetése azonban szükségesnek látta ahhoz, hogy összeszokott, erős, és szívós katonákból álló fegyveres erő védje Spártát mind a külső ellenségektől, mind az alávetett, rabszolgaszerű státuszban élő helóták rendszeres felkeléseitől.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
4. A világgazdaság a 20. században
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Tizenhatszor annyi követ használtak fel az Asszuáni-gáthoz, mint a Kheopsz-piramishoz
- Saját hatalmát és a Szovjetuniót is elsöpörték Gorbacsov reformjai
- Szaddám Huszein 1991-ben úgy gondolta, megnyerte a történelem első élőben közvetített háborúját
- Gyűlölte a Sebhelyesarcú gúnynevet Al Capone
- A niagarai vízerőműhöz is szállított alkatrészeket a Škoda Művek
- A hadiipari korlátozásokból született az ikonikus olasz robogó, a Vespa
- Heves vitát váltott ki Potsdamban a háborús jóvátételek kérdése
- Keserédes „áldásként” formálta át Izlandot a második világháborús megszállás
- Kereskedelmi viszonyait fenntartva maradt semleges Svájc a második világháborúban
- Eredetileg veszélyesnek tartották a Nagy-Britanniát és Franciaországot összekötő alagutat 19:05
- Érvénytelen házasságok és törvénytelen gyermekek tarkították Anglia történelmét 18:05
- Rooselvelttől kapott segítséget a nácik elől menekülő Freud 16:05
- Hazugságok sora kísérte Peary északi-sarki expedícióját 14:20
- Épített fény címmel nyílt kiállítás Lucien Hervé munkáiból a zürichi Le Corbusier-pavilonban 12:10
- Harci bemutatók és ókori játékok is várják a látogatókat az aquincumi Floralián 11:20
- Sosem tudott egészen kiteljesedni az egyik legkeresettebb rendező, Orson Welles 08:20
- Minden korosztálynak adott valami újat Lázár Ervin egyedi stílusa tegnap