Sokan adták az életüket az első működő tengeralattjárók kifejlesztéséért
2023. február 17. 10:35 Múlt-kor
A tengeri hadviselés létrejötte óta feltalálók és mérnökök tucatjai gondolkodtak azon, hogy miképpen lehetne a vízfelszínen úszó hajókat eredményesen megtámadni és elsüllyeszteni. A technológiai fejlődés végül a 19. században hozta el annak reális lehetőségét, hogy a háborút kiterjesszék a tenger alatti világra is. Az első sikeres bevetést, amely elsüllyesztette a célpontot, az amerikai polgárháborúban a Konföderáció szolgálatában álló Hunley végezte el. A támadásban megsérült és elsüllyedt tengeralattjárót 2000-ben emelték ki és újították fel.

A Hunley tengeralattjáró 1902-es ábrázolása
Korábban
A víz alatti kezdetek
Az első olyan eset, amikor dokumentáltan kipróbáltak egy tengeralattjárót, 1620-ból származik, amikor is egy Cornelius Drebbel nevű holland, aki eredetileg rézmetsző és festő volt, I. Jakab angol király és néhány ezer londoni szeme láttára tartott egy kis bemutatót.
A Wiliam Bounre tervei alapján általa elkészített jármű egy bőrbevonatú, favázas, víz alatti csónakra emlékeztetett, amellyel három óráig volt képes a víz alatt utazni, és elmenni a Westminstertől egészen Greenwichig, majd vissza.
A négy-öt méteres mélységben közlekedni képes eszközt azonban hiába próbálta ki maga a király is, a Royal Navy nem látott benne fantáziát.
A következő működőképes találmány David Bushnell nevéhez fűződik. A Turtle (Teknős) nevű tengeralattjáróját az amerikai függetlenségi háborúban a britek ellen vetették be. George Washington kétségei ellenére támogatásáról biztosította a tervet. A hajó inkább emlékeztetett egy méretes hordóra, és mindössze egyetlen fős személyzete volt, amely kézzel forgatható hajtócsavarral biztosíthatta az előrehaladást.
A David Bushnell által épített Turtle tengeralattjáró
Ezra Lee őrmester vállalta a küldetést, hogy elhelyezzen egy robbanótöltetet a brit flotta zászlóshajóján, a HMS Eagle-ön. Az akcióra 1776 szeptemberében került sor, amely az első tengeralattjáróval végrehajtott harci bevetés volt a történelem során.
Ennek ellenére nem ért el sikert, mivel az Eagle-t rézlemezekkel borították, és Lee nem tudta a robbanótöltetet a kézifúróhoz hasonlatos eszközzel a hajótesthez erősíteni.
A neves feltaláló, Robert Fulton is tervezett egy tengeralattjárót, amely 6,48 méter hosszú volt. 1800-ban alkalma nyílt kipróbálni a Szajnában, majd a rá következő évben Le Havre kikötőjében is. Pechére akkor, amikor maga Napóleon érdeklődött a találmánya iránt, a Nautilus elkezdett szivárogni, és ezért szétbontotta. A császár sarlatánnak és csalónak minősítette Fultont.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


rejtélyek
- Földönkívüli támadás vagy féltékenységi roham? – Máig nem tudni mi okozta az orosz túrázók halálát
- Számtalan teória született, de máig nem tudni pontosan mi történt a mayerlingi vadászkastélyban
- Hét híres ember, aki szőrén-szálán eltűnt
- Amelia Earhart az ég foglya
- Életmentő Bibliák, frontkarácsony és katonai taxik – az első világháború különös történetei
- Több oldal hiányzott az istenként tisztelt Cook kapitány naplójából
- Bajor Gizi aranykorszakában rászabták a Nemzeti Színház műsorát 17:05
- Megrengette Kárpátalját Balla László „szovjet magyar” identitásról szóló cikksorozata 16:05
- Esztergom kevésbé ismert arcát fedezhetjük fel Aguera Zoltán könyvének segítségével 14:45
- Az esélytelenek nyugalmával tartották a védhetetlen Hongkongot a brit katonák 14:20
- Révészként is dolgozott Abraham Lincoln mielőtt politikai pályára lépett 09:50
- Világhírű zenészek játszottak a Budapest Sportcsarnok színpadán 09:05
- Descartes álmot látott és az igazság keresésére indult tegnap
- Tűzifagyűjtés közben jelent meg Szűz Mária Szent Bernadett előtt tegnap