Sötét titokra derült fény Vilniusban
2015. május 21. 16:39
A litvánok mindig is gyanakodva tekintettek a Vilnius peremterületén lévő, ma már graffitikkel borított elektromos áramellátóra, amelynek lombos fákkal övezett falai nem a hagyományos téglából, hanem a számára egyfajta bunkerjelleget kölcsönző és igen drága gránitkövekből épültek fel. Amikor idén májusban tüzetesebben is megvizsgálták a titokzatos épületet, félelmetes titokra derült fény: a kövek valójában héber feliratokat rejtő sírkövek.
Korábban
A rémisztő felfedezés Giedrius Sakalauskas nevéhez köthető, aki szerint a gránitkövek az út túloldaláról származnak, ahol az 1960-as évekig egy nagyméretű zsidótemető állt, amíg a szovjetek le nem dózerolták, adta hírül az AP.
Litvániának egykor nagyszámú és vibráló zsidó közössége volt, a náci megszállás során azonban tekintélyes részük elpusztult, a kis számú túlélővel pedig a szovjetek is igen mostohán bántak, miután visszafoglalták a balti állam területeit. „Hitler fizikailag akarta eltüntetni a zsidókat a föld színéről, Sztálin pedig a zsidóság emlékét is el akarta törölni, gondosan ügyelve arra, hogy semmi se maradjon” - mondta Simonas Gurevicius, akinek családja a náci üldöztetés elől orosz földekre menekült, ahonnan csak a háború után tért haza.
A régészek a hét elején erősítették meg, hogy a vilniusi áramellátó valóban zsidó sírkövekből áll, amelyek a közeli temetőből származnak. A főváros polgármestere, Remigijus Simasius ígéretet tett, hogy bár a központ több ezer család áramellátását biztosítja, megtalálják a módot, hogy a kövek a megfelelő helyre kerüljenek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/2e6889b40e5f4ab36b1e56fb4edfaab7.gif)
A felfedezés újra felveti azt az igen kényes kérdést, vajon hány litván épület felhúzásánál pótolták a hiányzó építőanyagot héber feliratú sírkövekkel. E téma Litvánia 25 éves függetlensége óta nem először került a figyelem középpontjába. Az áramellátó nem az első ilyen példa. Az 1990-es években a hatóságok eltávolították a Vilnius legmagasabb pontjára, a Tauro-hegyre vezető lépcsőfokokat, miután kiderült, hogy azok egykoron szintén temetői fejfákként szolgáltak.
A polgármester elmondása szerint még két nyomozás folyik hasonló ügyben: a vilniusi evangélikus templom - a szovjet érában moziként használták - bejáratához vezető lépcsősora, valamint az egyik gimnázium külső fala esetében merült fel a gyanú, hogy egy részük sírkövekből áll.
„A szovjet korszak öröksége szégyen a városunkra nézve, mindenképpen meg kell találnunk a megfelelő megoldást” - mondta a polgármester az AP-nek. A 2. világháború előtt mintegy 240 ezer zsidó élt Litvániában, fővárosát, Vilniust a gazdag zsidó kulturális élet miatt „Észak Jeruzsálemének” hívták. A német megszállás (1941-1944) alatt a nácik és a velük együttműködő helyiek a litvániai zsidók 90 százalékát (mintegy 220 ezer főt) kiirtották. A 3,5 milliós balti országban ma csupán ötezer zsidó él.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a01f91ced050cecd7355bc9df458a3a2.jpg)
![Középkor](/ih0Ax/label/.cut-640x400/13.jpg)
Középkor
- Szinte tehetetlenek voltak az angolszász királyságok a viking támadásokkal szemben
- Csupán kiszolgáltatott helyzetében támogatták a főurak az „utolsó aranyágacskát”
- Bizarr módon ábrázolták Mohamed profétát az európai irodalomban
- Élhetőbb várossá alakította Rómát IV. Sixtus, a reneszánsz pápa
- Nem tudta megtartani nápolyi hódításait I. Lajos magyar király
- A pusztító tájfun mentette meg Japánt a mongol megszállástól
- A grünwaldi síkon állította meg II. Ulászló lengyel király a Német Lovagrend terjeszkedését
- Egy bizánci hercegnő kegyeiért keresztelkedett meg I. (Szent) Vlagyimir
- Senkinek sem kegyelmeztek a keresztesek Jeruzsálem elfoglalása után
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap
![](https://ad.jumu.hu/www/images/91d5dbadb31def6ef727a05d59d66c33.jpg)