Senki sem parancsolhatott az amerikai modernizmus első nagyasszonyának, Georgia O'Keeffe-nek
2021. február 11. 18:10 Balázs-Piri Krisztina
Korábban
Fent a magas ég, lent a kőrengeteg
Amarillóban viszont a szó szoros értelmében kinyílt számára a világ. Magasan fent az ég, a csillagok, lent a széljárta hatalmas rétek, a várost átszelő Palo Duro Canyon homokkő labirintusa azt adta a festőnek, amire mindig is vágyott: a korlátlan szabadság érzetét.
Megszállottan dolgozott: az eredménnyel maga is elégedett volt, el is küldte néhány rajzát az egyik New York-i ismerősének, aki remek érzékkel elrohant velük a 291 Galéria tulajdonosához. És itt érdemes megállni egy pillanatra. Az 1905-től 1917-ig a Fifth Avenue-n működő galéria homlokzatára jól olvashatóan kiírták, hogy a hely fotókiállításoknak is otthont ad.
A tulajdonos műgyűjtő Alfred Stieglitznek ugyanis az volt az ambíciója, hogy az odáig elsősorban portrék vagy családi események megörökítésére szolgáló és mélyen lenézett, „udvari fényképészetnek” titulált rutinmunkának művészi rangot adjon. Sokat tett ezért: tehetséges fiatal amerikai fényképészek sorát indította el ezen az úton. Mi több: bemutatott galériájában olyan művészeket, akik az európai avantgárdot képviselték: Pablo Picassót, Henri Matisse-t, August Rodint, Paul Cézanne-t és Henri Rousseau-t.
Azaz Stieglitz messze nemcsak jó képkereskedő volt, hanem kitűnő szimattal megáldott úttörő is: lenyűgözték Georgia rajzai. Levelezésbe kezdett hát vele, s újabb és újabb műveket követelt tőle. Georgia teljesítette is a kérést – álmában sem gondolta, hogy a férfi kiállítja majd a képeket. O’Keeffe szörnyülködött, tiltakozott, Stieglitz makacskodott, a művek maradtak.
A közben kitört első világháború amúgy igen megnehezítette Georgia életét Texasban. A hölgy igazi amazoni bátorsággal állt ki a béke mellett, szinte tettlegességig menő vitába keveredett egy boltossal, aki „Öld meg a barbárokat!” feliratú karácsonyi képeslapokat árult. Így aztán egy kikúrált spanyolnátha után eleget tett mentora meghívásának: 1918-ban New Yorkba ment lábadozni.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
21. A világvallások és összehasonlításuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Miért nem ettek a japánok 1200 éven át húst?
- Miként gondolkodtak isteneikről a vikingek?
- Nem a vallási ellentétek okozták VIII. Henrik szakítását Rómával
- Hol van Keresztelő Szent János feje?
- A társadalmi homogenizáció véres eszköze – így született az inkvizíció
- Az iszlám születése – ki volt Mohamed próféta?
- Kincsekért, foglyokért, dicsőségért vagy vallásuk védelmében támadtak a vikingek Európára?
- „Az elképzelhető legarrogánsabb és leggonoszabb emberek”: kik voltak a török elit keresztényből lett muszlimai?
- Öngyilkosság vagy megvilágosodás – így mumifikálták önmagukat a buddhista szerzetesek
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20
- Bárói ranggal ismerték el a hazai orvoslás egyik úttörőjének számító Korányi Frigyes munkáját tegnap
- Sokáig férjéével is vetekedett Jackie Kennedy népszerűsége tegnap
- A világháború idején már sokan a másvilágra kívánták a kezdetben népszerű Raszputyint tegnap