Sebastião Salgadót a taposóaknák sem állították meg abban, hogy rögzítse a történelem fontos pillanatait

Sebastião Salgado AMAZÔNIA kiállítása, Madrid, 2023 (Forrás: Wikipédia / Sebastião Salgado / CC BY-SA 4.0)

2025 a brazil kultúra éve Franciaországban, amelynek egyik kiemelkedő eseménye a dokumentarista fényképész, Sebastião Salgado kiállítása. A két részből álló, Fotográfiák 1973-1999 és Genesis 2004-2011 alcímű nagyszabású retrospektív tárlat széles körű áttekintést nyújt a francia-brazil fotográfus munkásságáról.

Ahogyan a művész fogalmaz: „Ez a kiállítás utazás a múltamba”. Ötven évnyi világjárása során Amazóniától a Szovjetunió gyárain át, Ruandán és az Egyesült Államokon keresztül, kevés dolog kerülte el a figyelmét Az első rész képei mintegy példázatot festenek fel az ember kiszolgáltatottságáról a modern korban, ami még soha nem tűnt ennyire nyilvánvalónak, mint Salgado lencséjén keresztül. Ezektől a történetektől lelkileg és fizikailag is sebesülten inkább a természet és az őslakos népek felé fordította érdeklődését.

Szemtanúkká leszünk

Pályafutása az 1970-es évek közepén kezdődött. Eleinte még színesben fotózott, de hamar váltott fekete-fehérre. Az Orvosok Határok Nélkül segélyszervezet munkatársaként Afrikába utazott, és a portugál hatóságok, valamint a függetlenségpárti lakosság közötti összecsapásokról tudósított. Az Etiópiában, Mozambikban és Angolában készült fotók a dokumentálás mellett már esztétikai jellemzőkkel is bírnak. Széles mélységélesség a tanzániai határon, szemcsés fekete-fehér az addisz-abebai kórházban és szuggesztív kompozíció a Luandai Népi Felszabadítási Mozgalom tüntetésén. Képein minden éles, kontrasztos és sokatmondó. De a legfontosabb, hogy látható. Nem lehet megúszni, hogy a közönség puszta nézőből szemtanúvá váljon.

Méltóság a pokolban

Salgado 1986 és 1992 között Az ember keze című projektet vitte, amelynek során mintegy húsz országban vizsgálta a fizikai munkások helyzetét. Sajátos stílusa ekkor vált igazán hangsúlyossá. Objektívje mögött a brazíliai Serra Pelada aranybánya sáros, falánk hangyabolyként jelenik meg, ahol a szenvedés kíméletlenül tetten érhető. Maga a pokol.

Kuvaitban az iraki inváziót követően szürrealis képeket készített az úgynevezett vad kutakról, vagyis olyan fúrt lyukakról, amelyekből a lángoló olaj szakadatlanul ömlött. Erről így beszélt: „Elkísértem azokat, akiknek az volt a feladatuk, hogy lezárják ezeket a kutakat. Napokig feketeség vett körül minket, nem láttuk a napot. Olyan volt, mintha sugárhajtású turbinában dolgoznánk, és fennállt a tűzveszély is. Ráadásul már odamenni is kockázatos volt, mivel az iraki hadsereg mindenhová taposóaknákat telepített. A hallásom felét elvesztettem ott, de a fotók megmaradtak.”

Salgado maga is menekült

Az 1990-es évektől a 2000-es évek legelejéig tartó Exodus projektben, az emberi migráció nagy mozgásait követte nyomon világszerte. Ez annál is inkább érdekelte, mert ő maga is politikai menekültként került Franciaországba. Képein ismét az emberi kétségbeesés, tehetetlenség találkozik a szívóssággal és ellenállóképességgel. A latin-amerikaiak útja az Amerikai Egyesült Államokba, a kitelepített afgánok vagy éppen a hutu túlélők Ruandából – mindnyájan a száműzetés szomorú térképét gyarapítják.

„Ez túl sok volt nekem. Amikor visszatértem Ruandából, az orvosom azt mondta, hogy ha életben akarok maradni, le kell állnom” – mesélte a fotóriporter. Feleségével, Lélia Wanick Salgadóval hazatért Brazíliába, és úgy döntött, felhagy a fotózással. „Szüleimtől kaptam a farmot, ahol elkezdtünk gazdálkodni. A heves esőzések azonban rengeteg sarat hordtak a földünkre, így odalett a termésünk. Ekkor Lélia előállt azzal a zseniális ötlettel, hogy ültessünk erdőt, ami megfogja a talajt.” A terv bevált, ez viszont ismét közelebb hozta Salgadót a természethez, az új életet látva megint késztetést érzett arra, hogy fényképezzen.

Vissza a kezdetekhez

„Miután sokáig csak az emberi fajra fókuszáltam, onnantól fogva az összes többi fajjal is foglalkozni akartam”. A Pokol és az Exodus után Salgado a Genezis projektjével folytatta bibliai utazását. A 2000-es évektől a 2010-es évek elejéig a világ összes még megmaradt, de mára már veszélyeztetett természeti területére elutazott, hogy rávilágítson a vadon élő állatok, az ember és környezetük közötti szimbiózisra. Fekete-fehér színei kiemelik az állat- és növényvilágot, miközben erősítik azok misztikus oldalát is. Salgado az Antarktisz jéghegyeit is úgy örökíti meg, mintha már nem az ősidőkbe vetítené magát, hanem egy poszthumán korba, ahol a természet visszaszerezte jogait.

A connaissancedesarts.com cikke alapján.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

8. Budapest világvárossá fejlődése
II. Népesség, település, életmód

• Fennállása alatt számos történelmi személy szobrát lecserélték a millenniumi emlékművön
• Időutazás a millenniumi ünnepségekre: 125 éve utazunk a Ligetbe a föld alatt
• Sokáig csak esernyővel lehetett átmenni a budai Alagúton
• Egykor a Városliget zenepavilonjai nyújtották a főváros legnépszerűbb szórakozását
• A gazdag és szegény gyermekek egyaránt birtokba vették a Városligetet a „boldog békeidőkben”
• Széchényi Ödön víziója által a világ második siklójával büszkélkedhet a főváros
• Az idők során szinte minden sportra biztosított lehetőséget a Városliget
• 800 mázsa lőport adott Ferenc József a budai Alagút építéséhez
• A kiállítások és vásárok hozták el az éjszakai fényt a Városligetbe