Salvador Dalí alkotása lehet a Libanonban lefoglalt festmény
2017. október 24. 16:42 MTI
A libanoni hatóságok lefoglaltak egy festményt, melyről úgy vélik, Salvador Dalí spanyol művész alkotta. A Mrs. Reeves portréja című alkotás egyike azoknak a társasági hölgyekről festett képeknek, amelyekre a spanyol művész amerikai tartózkodása idején kapott megbízást.
Korábban
A rendőrök letartóztattak négy embert, akik állítólag megpróbálták eladni a Mrs. Reeves portréja című festményt. A képet pénteken foglalták le a Bejrút Cola városrészében végzett házkutatások során.
Szakértők szerint a kép, amennyiben eredeti, a művész kisebb jelentőségű portréi közül való, melyeket előkelő amerikai nőkről készített. A képet a rendőrség szerint egyik szomszédos országban lophatták el. A hasonló, Dalínak tulajdonított műveket általában néhány százezer dollárért adják el, mert nem tekintik komoly alkotásnak. – mondta el a Lebanon’s Daily Starnak Lawrence Saphire művészettörténész, aki szerint a Mrs. Reeves portréja egyike azoknak a társasági hölgyekről festett képeknek, melyekre a spanyol művész amerikai tartózkodása idején kapott megbízást.
Nicolas Descharnes Dalí-szakértő, a világhírű festő titkárának fia szintén nyilatkozott a lapnak: szerinte a képet 1986 és 1997 között többször is elárverezték. Arról azonban egyikük sem nyilatkozott, hogy a Libanonban előkerült festmény eredeti-e. Alex Rosenberg, a New York-i Dalí-kutatóközpont igazgatója annyit mondott a lapnak, hogy a műkincspiacon számos hamisítvány bukkant már fel.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
30. A „harmadik világ”
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Elefántokra vadásztak és férfiakat megszégyenítő módon harcoltak a dahomey-i amazonok
- Az ékszerek és a tigrisek megszállottja volt a britek ellen harcoló Tipu szultán
- Pol Pot a földi poklot hozta el Kambodzsának, a vörös khmerek iszonyú rémtetteket követtek el
- Ellensége jégtömbbe fagyasztott fejét órákon át "hallgatta ki" a karibi diktátor
- Nem mutatott megbánást Gandhi merénylője
- A második világháború végére Hongkong lakossága csaknem a harmadára zsugorodott
- A függetlenség kikiáltásával sem kerülhette el végzetét Rhodézia fehér uralmon alapuló rendszere
- India függetlenségének kikiáltásakor nem volt hajlandó nyilatkozni a csalódott Gandhi
- Míg Gandhi a szellemi, Nehru a mozgalmi vezetője volt az indiai függetlenségi törekvéseknek
- Saját magáról mintázta Árpád vezért Feszty Árpád tegnap
- Még a hóhér sem bírta a király elleni merénylő vallatásának látványát tegnap
- Egyre súlyosbodó betegsége ellenére haláláig alkotott Alphonse Daudet tegnap
- A Városliget arculatához is hozzájárult az ezeréves Magyarország megünneplése tegnap
- Főleg regényeket írt, a köztudat mégis egy musicalhez köti Sólem Áléchem nevét tegnap
- A magyar kultúrával ismerkedhettek a washingtoni magyar nagykövetség rendezvényére érkezők tegnap
- A gyilkossági kísérlet után nem sokkal megbocsátott merénylőjének II. János Pál pápa tegnap
- A világ legcsúszósabb anyagaként döntötte meg a Guinness-rekordot Plunkett találmánya 2024.05.12.