Saját tapasztalatai is segítették Ian Fleminget a 007-es ügynök életre hívásában

Az angol arisztokráciába született 1908. május 28-án: dúsgazdag bankár unokája, földbirtokos parlamenti képviselő fia volt. Apja azt akarta, hogy a családi bankot vigye tovább, ezért az előkelő Eton College-be íratta be. Az iskolából, ahol Fleming szellemi és fizikai képességeivel is kitűnt, nőügyei miatt kellett távoznia.

Ezután tanult az ausztriai Kitzbühelben, Münchenben, Genfben és a sandhursti akadémián, de a katonai intézmény nem nyerte el tetszését. Miután a külügyminisztériumba nem sikerült bejutnia, a Reuters hírügynökségnél kezdett dolgozni, majd az üzleti életben akart vagyont szerezni. Gazdag ugyan nem lett, de elérte az áhított függetlenséget, kifinomult partijairól és nőügyeiről legendák keringtek.

1939-ben, a világháború előestéjén beszervezte a titkosszolgálat, a haditengerészeti kémfőnök személyes asszisztense lett 17F fedőnéven. Veszélyes küldetéseket hajtott végre, kommandót vezetett ellenséges területen, miközben mindig nála volt kedvenc fegyvere, egy könnygázzal töltött golyóstoll. Írói tehetsége ekkor még csak abban nyilvánult meg, hogy két nap alatt megszövegezte a CIA elődje, az OSS alapokmányát és tervet dolgozott ki Goldeneye elnevezéssel Gibraltár védelmére.

A háború után Jamaicán építette fel Goldeneye névre keresztelt házát, s élte tovább édes életét. Amikor aztán 44 évesen egy férjezett asszonnyal folytatott viszonya révén apa lett, meg kellett komolyodnia. Belevágott az írásba, s megszületett Őfelsége 007-es számú titkos ügynöke, aki megváltoztatta Fleming életét és a modern tömegkultúrát.

Bond modelljén ma is vitatkoznak, de egészen biztos, hogy Fleming saját életéből merítette a legtöbb ihletet, mert a hasonlóság nagyon is feltűnő: az előkelő származás, az etoni iskola, a sárm és elegancia, a szép nők szeretete. Az biztos, hogy a nevet egy amerikai ornitológustól kölcsönözte, amikor egy férfiasságot és határozottságot sugárzó, könnyen megjegyezhető nevet keresett.

Az első, Casino Royale című James Bond-kaland kéziratát 1952-ben egy költő barátjával olvastatta el, aki izgalmasnak és megjelenésre méltónak találta. A regény 1953-ban a Jonathan Cape kiadó gondozásában látott napvilágot, s már egy hónap alatt közel ötezer példány fogyott belőle.

A brit szuperhős kalandjai 1954-ben Élni és élni hagyni címmel folytatódtak, egy évvel később a Moonraker következett, Fleming ezután egészen haláláig évente egy új Bond-történettel állt elő. A napi hetven cigaretta, házasságának válsága, a munkával kapcsolatos stressz aláásta egészségét, mozgalmas élete alig 56 éves korában, 1964. augusztus 12-én ért véget.

James Bond kalandjainak összesen 14 epizódját írta meg, ezeket 36 nyelvre fordították le és csak haláláig 50 millió példányt adtak el belőlük. Művei 27 sikerfilm alapját szolgáltatták, ezek eddig 7,8 milliárd dollárt jövedelmeztek; a titkos ügynököt megszemélyesítette Sean Connery, Roger Moore, Pierce Brosnan és Daniel Craig is.

A filmfeldolgozások mindig a pillanatnyi ízléshez alkalmazták James Bond figuráját, de megtartották az alapvető Fleming-keveréket. Bond jelleme fejlődött, talán egy kissé mulatságosabbá, idővel keményebbé vált, anélkül, hogy eleganciáját elveszítette volna. A Bond-regénysorozatot Fleming halála után három szerző is folytatta, de egyikük sem ért el hozzá hasonló sikereket.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2021

• A táskák története
• Magyarországi népszámlálások 1920–1990 között
• Rákosi Mátyás népes családja
• A rock and roll rugói
• Hét pusztító fertőzés
• A művészet megszállottja: Peggy Guggenheim
  
• Magyar szülésznők szerveződése a századfordulón
• A „másik” Rajk
• A gyűjtögető Jan van der Heyden