Ritka képek egy középkorban élt szibériai kisfiú múmiájáról
2016. július 18. 16:16
Dél-koreai kutatók kiterjedt vizsgálatoknak vetették alá egy 800 évvel ezelőtt, Észak-Szibériában élt kisfiú mumifikálódott holttestét. Az Északi-sarkkörhöz legközelebb fekvő város, Szalehard közelében talált, hat- vagy hétéves korában elhunyt gyermeket nyírfakéregbe, valamint rézbe burkolták be.
Korábban
Dr. Szergej Szlepcsenko tyumenyi orosz szakértő szerint a legfontosabb, hogy a holttest természetes körülmények között konzerválódott, és a belső szerveket nem távolították el – nem mint a mesterségesen mumifikált emberi maradványok esetében – olvasható a Siberian Times cikkében. A Szöuli Nemzeti Egyetem Dong Hoon Sin professzor által vezetett kutatócsoportja többek között szövettani, hisztokémiai, valamint biokémiai vizsgálatok és stabilizotóp-elemzés segítségével igyekszik kideríteni, hogyan élhetett több száz évvel ezelőtt a kisfiú.
Ha a tudósoknak szerencséjük van, még halála körülményeire is rávilágíthatnak, bár az utóbbira nem sok esély mutatkozik. A helyszínen halántékgyűrűket, valamint egy bronzbaltát is találtak. Kiderült az is, hogy a kisfiú rénszarvasszőrmébe volt bugyolálva.
A kutatók emellett arra is kísérletet tesznek, hogy rekonstruálják a középkorban élt gyermek arcát, amire van is esély, mivel a test nagyon jó állapotban maradt fenn. A múmia 3D-s modelljének megalkotását is tervbe vették. A szakértők remélik, megtalálják a múmia DNS-ét, a folyamat azonban hosszabb időt vesz igénybe mint gondolták.
Már számos, észak-szibériai őslakos csoporthoz tartozó személyek DNS-ét analizálták a „Te az én múmiám vagy?” program keretében. Vérmintát adott többek között egy helyi nyenyec újságíró, Habecsa Jaungad is. Elmondta, a családi legendárium szerint őse 700 évvel ezelőtt érkezett Észak-Szibériába, és majdnem belefulladt egy folyóba, de végül távoli ükanyja mentette ki az őst. A férfi az őt kimentő nő lányát vette feleségül. Mivel számos kagyló volt a folyóparton, ezért ez, vagyis Kagyló lett a családneve. Nyenyecül a jaungad kagylót jelent.
A kutatók emellett mintákat vettek több, szintén a Zeleny Yar nevű nekropoliszban talált, részben mumifikálódott holttestből is. Idén például megtalálták egy fiatal nő maradványait, akinek a medencéje mumifikálódott. A szakértők várhatóan hamarosan számos információval tudnak majd szolgálni a maradványokról.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
20. Az 1956-os forradalom Magyarországon
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A mesterek győzték le a tanítványokat a melbourne-i medencében 1956-ban
- Az elsöprő túlerővel szemben sem adták fel a harcot a magyar felkelők 1956-ban
- Kegyetlen megtorlás követte a reményekkel teli forradalmat
- Eredetileg orvosnak tanult Maléter Pál, az 1956-os forradalom honvédelmi minisztere
- A náci hadigépezet megtörése után az 56-os forradalom leverése is Zsukov marsallra várt
- Így működött a kádári megtorló gépezet
- A befagyott orosz pokolban elolvadt Napóleon Grande Armée-ja 09:50
- Boleyn Anna sem tudott fiút adni a királynak, és ez pecsételte meg sorsát 09:06
- Szerelmes volt egy gyáros lányába, találmánya receptjét ezért csak potom pénzért adta el Irinyi János tegnap
- Semmiségnek vélte sebét a meglőtt Habsburg trónörökös, Ferenc Ferdinánd tegnap
- Politikai ellenfele volt az amerikaiak ellen harcoló nicaraguai Robin Hood gyilkosa tegnap
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán tegnap
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady tegnap
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 2024.05.17.