Restaurálják a villát, ahol meggyilkolták Tisza Istvánt
2018. november 5. 16:42 MTI
Felújítják a zuglói Róheim-villát, amely három éven belül ismét „régi fényében” lesz látható. Becslések szerint csak a ház felújítása 1-1,5 milliárd forintba kerül, és talán ugyanennyibe kerül majd a belső tér rendbe hozása is.
Korábban
A Magyar Corvin-lánc Testület főtitkára az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában elmondta: 2016 decemberében döntött a kormány arról, hogy a Corvin-lánc testület tulajdonába kerül a főváros XIV. kerületében a Hermina út 45. szám alatt álló Róheim-villa.
A testületet a kultúra, a művészet, valamint az emelt szintű politika terén nemzeti érdekeket szolgáló tagok alkotják. A villában irodájuk mellett egy könyvtár, egy rendezvényterem továbbá vendégszobák kialakítását tervezik. Utóbbit abból célból, ha magas szintű állami vendégek érkeznek az országba, ott is megszállhassanak – közölte Klinghammer István.
A főtitkár felidézte: az 1900-ban épült épületet – ahol száz éve meggyilkolták Tisza István egykori miniszterelnököt – a második világháború után az ÁVH használta egy ideig, majd 1991-ig mozgássérült gyerekek iskolaotthona volt.
Azóta tetőszerkezete beomlott, emiatt évek óta ázik. Emiatt a villa restaurálása sokba fog kerülni – közölte a főtitkár, hozzátéve: becslések szerint csak a ház felújítása 1-1,5 milliárd forintba kerül, és talán ugyanennyibe kerül majd a belső tér rendbe hozása is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
27. Az első világháború és következményei
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Utazás a frontra, spanyolnátha, leleplezett viszony: mozgalmas év volt Franklin Roosevelt számára 1918
- A gránát még célt tévesztett, a lövések halálosan megsebesítették a főhercegi párt Szarajevóban
- Amikor megkondultak a harangok: 101 éves a trianoni békeszerződés
- Az első világháború harcainak valóságos időkapszulája került elő az olasz Alpokban
- Románia hadba lépését késleltette, Olaszországét azonban már nem tudta megakadályozni a gorlicei áttörés
- Háború, spanyolnátha, leleplezett viszony – sok fordulatot hozott Franklin Roosevelt életébe az 1918-as év
- Bár ebben reménykedett, Fritz Haber vegyi fegyverei nem tudták eldönteni az I. világháborút
- Az I. világháborús francia sisakok nagyobb védelmet nyújtottak, mint a mai amerikaiak
- Sártenger, életveszély és felelősség – az első világháború futárai
- A németek által megalkotott tőrdöfés-legendával harcolta ki Sztálin a fegyverletételt 17:05
- Országos állatbarát program indult el a tiszadobi Andrássy-kastélyból 16:40
- Mindenki számára tartogat programokat a Várkert Bazár fesztiválja 16:05
- A tárgyak rejtélyes eredetét is megismerhetik a látogatók az idei Műtárgyak éjszakája fesztiválon 14:20
- Középkori templomrom, puskagolyók és katonák maradványai is előkerültek Visegrádnál 11:20
- Több legenda is elterjedt Ottlik Géza legismertebb művéről 09:50
- Mindvégig a trónra készítette fel gyermekét Zita királyné 09:05
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap