„Renegát horvát”, „szerbfaló” vagy Jugoszlávia felvirágoztatója? – ki volt Josip Broz Tito?

Tito születési adata vitatott, újabban 1892. május 8-ra teszik, de Jugoszláviában május 25-én ünnepelték. Horvát apától és szlovén anyától Josip Broz néven született egy kumroveci szegény parasztcsaládban, tizenöt gyermek közül hetedikként. A lakatos szakmát tanulta ki, majd 1913-ban behívták a Monarchia hadseregébe. Az első világháborúban előbb a szerb frontra küldték, itt néhány hetet börtönben töltött háborúellenes propaganda miatt. Később orosz fogságba esett, majd az októberi forradalom után a vörösök oldalán harcolt, és belépett a bolsevik pártba. 1920-ban orosz feleségével tért haza, s a Jugoszláv Kommunista Párt tagja lett.

1934-ben beválasztották a politikai bizottságba, ekkor vette fel a Tito mozgalmi nevet. 1935-től a moszkvai Komintern-központban dolgozott, és amikor az addigi pártvezetés a sztálini tisztogatások áldozatául esett, őt bízták meg az újjászervezéssel. 1937-ben tért haza, a párt 1940-es illegális zágrábi kongresszusán választották meg hivatalosan főtitkárnak. Jugoszlávia 1941-es német megszállása után a megszerveződő partizánerők főparancsnoka lett. 1942 novemberében megalakította a Jugoszláv Népfelszabadító Hadsereget, amely túlélte a neretvai és sutjeskai csatákat, majd a szovjetekkel együtt verte ki a németeket. Még a háború alatt, a felszabadított területeken ideiglenes kormány alakult, s arról is döntöttek, hogy az új Jugoszlávia föderatív állam lesz.

A háború után az országot szovjet mintára szervezték át. Megszüntették a monarchiát, a vezetésből kiszorították a nem kommunistákat, az ellenzékieket (és később az elhajló kommunistákat is) az államvédelem félemlítette meg és bíróság ítélte el, és nemcsak Tito kultuszát építették ki, de még jugoszláv gulágot is Goli Otokon. Tito azonban, akit 1953-ban Jugoszlávia elnökévé választottak, független balkáni külpolitikája miatt összeütközésbe került Moszkvával. Miután Sztálin beavatkozási kísérletei kudarcot vallottak, 1948-ban kizárták Jugoszláviát a Kominformból. A propagandaháború, gazdasági bojkott és provokációk közepette az ország a Nyugathoz közeledett, a Szovjetunióval fenntartott kapcsolatok rendezésére csak Sztálin halála után, 1955 májusának végén került sor.

A mindkét tömbtől egyenlő távolságot tartó Tito Nehru indiai és Nasszer egyiptomi vezetővel kidolgozta az aktív el nem kötelezettség elveit, az el nem kötelezettek első csúcstalálkozója Belgrádban, 1961-ben volt. Az új jugoszláv szocializmus-modell némi liberalizációval járt, a központi szervek hatáskörét és az állami tervezést a munkás-önigazgatás korlátozta, ugyanakkor a részben a hat tagállamba (Szlovénia, Horvátország, Szerbia, Montenegró, Bosznia-Hercegovina és Macedónia) került hatalom a belgrádi központ ellenlépéseit váltotta ki. A megosztott vezetésből Tito először 1966-ban a centrista szerb Rankovictól, majd hat évvel később a szerb és horvát liberális decentralizálás híveitől szabadult meg. Az 1974-es új alkotmány a hat tagállam és a két tartomány (Vajdaság és Koszovó) egyenlőségére épült, ami erősítette az albán nacionalizmust, ugyanakkor a horvátok és főként a szerbek elégedetlenségét váltotta ki.

1980 januárjában a romló egészségű Tito fél lábát amputálni kellett, állapota ezután gyorsan romlott és 1980. május 4-én meghalt. Temetésén egymillió ember, 35 államfő, 24 kormányfő és 46 külügyminiszter, továbbá több száz kommunista és munkáspárt, népi felszabadító mozgalom küldöttsége vett részt. Titót a jugoszláv államszövetség nem sokkal élte túl. A decentralizáció kudarcot vallott, az önigazgatás mellett fennmaradt a párt hatalmi monopóliuma, egyre éleződtek a nemzetiségi feszültségek, az ország egy évtized múlva káosz közepette, véres háborúkban esett szét.

Tito megítélése ma is vitatott: életében csak magasztalni volt szabad, halála után Zágrábban renegát horvátnak, Belgrádban szerbfalónak tartották. Horvát bírálói nem bocsátják meg a "horvát tavasz" 1972-es elfojtását, a szerbek az 1974-es alkotmányt. A belgrádi parlamentből kirakták a képét, a róla elkeresztelt városok és utcák sorra visszakapták eredeti nevüket. Horvátországi emlékművét szülőfalujában, Kumrovecben 2004-ben felrobbantották, ugyanakkor éppen nemrégiben lett újra látogatható évtizedeken át bezárt mauzóleuma Belgrádban.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

25. Magyar–török küzdelmek és együttélés a 15–17. században
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés

• Hogyan került Erdély Habsburg uralom alá?
• Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
• 10 tény az Oszmán Birodalomról
• Dárdára tűzve hordozták körbe a törökök az első csatában elesett magyar király fejét
• Erdély és Lengyelország számára egyaránt virágkort jelentett Báthory István uralkodása
• A fegyelem hiánya miatt mondott csődöt Nikápolynál a lovagi harcmodor
• Az öngyilkosságot fontolgatta II. Mehmed szultán a nándorfehérvári vereség után
• Előkerültek a mohácsi csata maradványai
• Aki kávét ivott, elvesztette a fejét IV. Murád szultán uralma idején