Ördögtől fogant magzat és láthatatlan sátáni jelek – öt kevésbé ismert boszorkányper
2017. február 21. 08:25
Korábban
Protestánsok, zsidók és boszorkányok
Az európai történelem egyik legnagyobb boszorkányper-sorozata a trieri egyházmegyében kezdődött, majd hat évvel később magát Trier városát is elérte. A boszorkányüldözés feltehetően politikai okokra volt visszavezethető. A frissen kinevezett Johann von Schöneburg érsek azzal szerette volna bizonyítani jezsuiták iránti lojalitását, hogy a protestánsokat, a zsidókat és a boszorkányokat is üldözni kezdte. A boszorkánysággal gyanúsítottak közül csak nagyon keveseket engedtek el. 1587 és 1593 között 22 falu 368 boszorkányát égettek meg élve – kínzás hatására szinte mindegyikük bevallotta nem létező bűneit. Az áldozatok közel harmada nemes volt, vagy országos, esetleg helyi szinten valamilyen magas tisztséget viselt, polgármesterként, tanácsosként vagy éppen kanonokként.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20