Rákóczi nem kért a békefeltételekből, beleegyezése nélkül tették le a kurucok a fegyvert
2021. április 30. 18:31 Múlt-kor
„Kérem azért nagy alázatossan iterato is Felségedet, hogy accelerálni méltóztassék jövetelét, mert Istennel bizonyítom, az hadat sem tudom mivel továb tartanom [...]” – írta Károlyi Sándor II. Rákóczi Ferencnek a szabadságharc utolsó pillanataiban, amikor háborúról és békéről, saját fejedelme jövőjéről és egy ország sorsáról kellett döntenie. 310 évvel ezelőtt, 1711. április 30-án a kurucok letették a fegyvert a majtényi síkon, így hiába a francia és orosz támogatásról szőtt remények, az önálló Magyar Királyság és Erdély nem születhetett újjá.
Korábban
A „magyar ügy” nemzetközi háttere
1699. január 26-án megkötötték a karlócai békét, amely lényegében lezárta a közvetlen török uralom – de még nem a török befolyás – hosszú időszakát a magyar népesség lakta területeken. A szerződés megkötése a magyar fél beavatása nélkül történt, ahogy R. Várkonyi Ágnes neves történész, a kora újkori magyar történelem szakértője írta: „nélkülünk döntöttek rólunk”.
Sem a Magyar Királyság, sem az Erdélyi Fejedelemség nem lett elismerve szuverén hatalmi egységnek, így hiába csökkent a török fenyegetés, a magyar fél, a rendek számára a békeszerződés nem tűnt elfogadhatónak.
A Habsburg I. Lipót abszolutista uralmi rendszer kialakítására törekedett, így a nemesség nagy része is eltávolodott az udvartól, a jobbágyság terhei pedig tovább nőttek. A két fél érdekei ugyan nem tűntek összeegyeztethetőnek, mégis előtérbe került a „kuruc politika”. Thököly Imre megállítása, vagy az 1697-es hegyaljai felkelés leverése már jelezte, egyre nő az elégedetlenség a bécsi udvarral szemben.
II. Rákóczi Ferenc, aki már felmenői révén – édesanyja Zrínyi Ilona, nagyapja a Wesselényi-összeesküvés miatt halálra ítélt Zrínyi Péter – Habsburg-ellenes közegben nevelkedett, a spanyol örökösödési háború (1701-1714) kitörésével lehetőséget látott a magyar ügy előmozdítására is.

Az ekkor még Bécsújhelyen raboskodó Rákóczi Lengyelországba menekült, és az örökösödési háborúban a Habsburgok ellen harcoló XIV. Lajos támogatásával joggal hihette, hogy a Magyar Királyságban és Erdélyben elérkezett a pillanat a felkelésre.
XIV. Lajos ugyan támogatta a felkelést katonailag és hadi tanácsadókat is küldött, de szövetségi szerződést nem kötött a kuruc felkelőkkel. A protestáns hatalmak – mint Anglia vagy Hollandia – féltek a francia túlsúlytól, így nagyhatalmi érdekeiket figyelembe véve a Habsburgokat támogatták.
Rákóczinak két alternatív elképzelése volt arról, hogy mik lehetnek a felkelés reális célkitűzései. Az alapvető igények, melyekből nem engedett, az a rendi sérelmeknek az orvoslása, és az önálló Erdélyi Fejedelemség – természetesen magyar irányítással – visszaállítása lett volna. Az ambiciózusabb terv alapján a Habsburgoktól teljes elszakadás, önálló királyság létrehozása és egy másik dinasztiából – kezdetben még a bajor Miksa Emánuel volt a fő jelölt – uralkodó választása lett volna a végső cél.
Az 1704-es höchstädti csata átírta a szabadságharc forgatókönyvét. A francia-bajor seregek súlyos vereséget szenvedtek a Habsburg koalíciós erők ellen, így XIV. Lajos védekezésre kényszerült, ezáltal megkezdődött a kurucok nemzetközi elszigetelődése.
Rákóczi nem adta fel, egy másik konfliktusból, az északi-háborúból (1700-1721) próbált profitálni, de sem a svéd, sem az orosz fél nem volt érdekelt a magyar ügy rendezésében. Az 1707-es kapcsolatfelvétel és szövetségkötés inkább elméleti jellegűnek bizonyult, tényleges katonai segítséget és anyagi támogatást az orosz cár nem biztosított a magyar haderőnek.
A kezdetben bíztató külpolitikai helyzet talán hiú reményekre adott okot, ám az események előrehaladásával látszott: a kurucoknak saját forrásaikra támaszkodva kell szembenézniük az örökösödési háborúban jó pozícióba kerülő, egyre nagyobb haderőt és anyagi forrást a Magyar Királyságra összpontosító Habsburgokkal.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.


26. Nagyhatalmi konfliktusok 1618–1820 között
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- A legitimitás elvére épült a Napóleon legyőzése után Bécsben megszabott új európai rend
- A trónt is szeretői segítségével szerezte meg a kegyencek cárnője, Nagy Katalin
- Bár sokan a halálát kívánták, valószínűleg mégsem mérgezés lett Napóleon veszte
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Ifjúkorában édesapja halálra ítélte Nagy Frigyest, helyette azonban legjobb barátját végezték ki
- Miért hisszük úgy, hogy Napóleon alacsony volt?
- Miért raboltatott el Napóleon két pápát is?
- Bekerítő manővere miatt fölényesen nyerte Napóleon a „három császár csatáját”
- Lépésről lépésre falták fel Lengyelországot szomszédai a kora újkorban
- Az istenek zenéje visszhangzik az ókori Szelinoszban 20:47
- A Lavau-i herceg sírja: a kelta főméltóság utolsó nyomai 19:03
- Batthyány Gyula koncepciós pere 18:05
- Európai típusú őskori eszközöket találtak Kínában 16:13
- Kultúrák metszéspontjában – Spanyolország mesés mór öröksége 15:14
- Felvirágoztatta Egyiptomot Hatsepszut, Ámon leánya 15:04
- Eger oroszlánjaitól a „lámpás hölgyig” – hét híres önfeláldozó nő 14:20
- A Selyemút „Vörös Hercegnője” 13:34