Pestisjárvány áldozatait rejtő temetőt tártak fel Londonban
2015. március 10. 13:34 MTI
Csaknem háromezer, több száz éves csontvázat, köztük az 1665-ös nagy angliai pestisjárványban elhunytak maradványait őrző temetkezőhelyet tártak fel régészek egy londoni építkezésen - írja a The Daily Telegraph internetes kiadása.
Korábban
A Bedlam vagy másképpen Bethlehem és New Churchyard elnevezésű temetőt 1569 és 1738 között használták a londoniak, így az 1665-1666-os nagy angliai pestisjárvány idején is, amely az ország utolsó ilyen típusú járványa volt. Az egykori sírkert jelenleg a brit fővárosban készülő gyorsvasútvonal tervezett Liverpooli Street-i állomásának területén fekszik.
A tudósok reményei szerint a járványban elhunytak csontvázainak vizsgálata sokat segíthet a megbetegedést okozó baktériumtörzs fejlődésének megértésében. A mintegy háromezer csontváz eltávolításán, a régészeti bizonyítékok rögzítésén egy 60 tagú régészcsapat dolgozik a következő négy hétben, heti hat napon keresztül, több műszakban. A szakértők szerint régészeti szempontból a lelőhely London legértékesebb 16-17. századi temetkezőhelyének bizonyulhat.
A temető feltárása után a régészek egy rétegnyi középkori mocsárüledéken áthatolva egészen a római kori maradványokig szeretnének leásni. A lelőhely alatt ugyanis egy római út húzódik, ahonnan már eddig is több érdekes lelet - patkó, temetkezési urna - került elő. A helyszín régészeti munkálataival szeptemberre kell elkészülni, ezt követően tovább folytatódik az építkezés.
"A feltárás egy egyedülálló lehetőséget teremt, hogy többet megtudhassunk a 16-17. századi londoniak életéről és haláláról" - mondta el Jay Carver, az ásatás vezetője. Hozzátette: A temetkezési hely London történetének egy izgalmas fejezetét tárhatja fel, azt az időszakot, amikor a Tudor-kori városból kozmopolita, kora-újkori település vált. A régész szerint valószínűleg ez az első alkalom, hogy ilyen nagy minta áll a tudósok rendelkezésére a korszak tanulmányozására. A temetkezőhelyet különböző társadalmi rétegekből származó csoportok és személyek használták.
A Crossrail gyorsvasút építését kísérő archeológiai munkák összességében Nagy-Britannia legnagyobb régészeti projektjének számítanak, eddig mintegy 40 helyszínen, több mint 10 ezer lelet került elő London múltjából. A Liverpool Street-i állomáson 2013-ban és 2014-ben folytattak előzetes ásatásokat, akkor több mint négyszáz csontvázat és nagyszámú tárgyi leletet találtak a régészek.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
tavasz
Múlt-kor magazin 2022
- Lakatos Ernő, a „kiváló napi végrehajtó”
- A mozsgói Biedermann-kastély
- Tévéelnök belügyes gyakorlattal: Tömpe István
- A rivaldafényt kerülő Apró Antal
- A holokauszt soproni mártírjai
- Hét híres királygyilkosság
- Biszku Béla, a megtorlás szimbóluma
- A Duna egykori halcsodái
- Szomorú szerelem a szabadságharc idején
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.