Pöcegödörbe süllyesztett iratokkal és szalma alá rejtett uránnal ért véget a náci atomprogram

A szövetségesek egyik legnagyobb félelme a második világháború előrehaladtával az volt, hogy Hitler sokat hangoztatott „csodafegyverei” közül valamelyik esetleg valóban beváltja a hozzá fűzött reményeket. Bár a „Wunderwaffe”-projektek némelyike egészen földtől elrugaszkodott volt (a földrengést előidéző szerkezettől a „halálsugárig”), mások, mint például a biológiai, illetve vegyi fegyverfejlesztések eredményesek voltak, és akár óriási veszteségek okozására is alkalmasak lehettek volna. A legfélelmetesebb eshetőség azonban az volt, hogy a Harmadik Birodalom elkészíti és beveti az atombombát.

Különleges egységek mindkét oldalon

A második világháború kezdetén Németország messze a többi ország előtt járt az atomfizikai kutatásokban. 1938-ban német kutatók idéztek elő elsőként atommaghasadást, ezt követően pedig külön tudóscsapatot szerveztek az atomfegyverfejlesztésre, ennek élére a neves kvantumfizikust, Werner Heisenberget nevezték ki. Miközben folyt a fejlesztés, a német haderő a hasadóanyagnak szánt urán felhalmozásába is belekezdett.

Az ellenség eredményeinek felderítésére 1943-ban az amerikaiak létrehoztak egy különleges egységet tudósokból, illetve hírszerzőkből. A „Lightning A” („Villám A”) nevű egység feladata az Alsos fedőnevet kapta, vezetője Boris T. Pash ezredes, az elhárítás veteránja volt, aki a Manhattan-terv kémekkel szembeni védelmében is részt vett.

Pash utóbbi szerepében le is leplezett egy csoport kommunistaszimpatizáns kémet, akik a Szovjetunió számára kívánták megszerezni a terv részleteit.

Az ezredes és csapata eleinte a frontvonalbeli csapatokkal tartott az európai hadszíntéren, előbb Olaszországban, majd Franciaországban, és a menet közben elfogott tudósokat és egyéb szakembereket hallgatták ki, valamint elemezték a lefoglalt kutatási anyagokat.

Ezen anyagok alapján az amerikaiak levonták a következtetést, hogy Németország valószínűleg nem képes az atomfegyver kifejlesztésére, százszázalékos bizonyítékuk azonban erre sem volt. A Szovjetunióval időközben egyre élesedett a viszony, így amiatt is nagy volt az aggodalom, hogy a német eredmények a Vörös Hadsereg kezére kerülnek.

Pash ennek megakadályozása érdekében vakmerő küldetésre vezette a „Villám A”-t: a frontvonalon túlra, még német fennhatóság alatt álló területre hatoltak be 1945 áprilisában.

A Big hadművelet

A Big („Nagy”) névre keresztelt misszió keretében Pash és emberei 1945. április 22-én két páncélozott autóval, négy, géppuskával felszerelt dzsippel és zsákmányolt német fegyverekkel felszerelkezve ellenséges területre léptek.

Habár a náci rezsim már összeomlóban volt, a szövetséges csapatok ekkor még tartottak a német propaganda által sokat emlegetett „Werwolf” („Vérfarkas”) egységektől, amelyek gerillahadviseléssel voltak hivatottak hátráltatni Németország megszállását (a valóságban az ilyen egységek szervezetlenek és rosszul felszereltek voltak, a háborúba belefáradt lakosság pedig jórészt kerülte a további konfliktust).

Az előrenyomuló szövetséges csapatok előtt haladva a „Villám A” emberei a Baden-Württemberg tartománybeli Heidelberg város környékét fésülték át, majd délre vették az irányt Haigerloch felé. Szerencséjükre az itteni lakosság már nagyon várta a háború végét, és barátságosan, fehér zászlókkal üdvözölte a kis létszámú egységet.

A hegyvidéki várostól nem messze egy barlangban megtalálták, amit kerestek: a barlangot lezáró ajtó feltörése után egy teljes laboratóriumra bukkantak, benne egy működő tesztreaktorral (amelynek uránkomponensei azonban hiányoztak). A laboratóriumban néhány hordó nehézvizet is találtak. Egy elfogott kutató elárulta, hogy az urániumelemeket egy közeli pajtában, szalma alá rejtették el.

A laboratóriumot másnap szétszerelték, az el nem távolítható berendezést pedig megsemmisítették. Pash ezután két részre osztotta csapatát, hogy nyomába eredjenek a többi tudósnak, akik itt dolgoztak. Az egyik egység a közeli Tailfingenbe vonult, ahol tűzharcba keveredtek, a másikra Bisingenben támadtak rá a helyiek, azonban végül az amerikaiak pacifikálták a települést.

Április 24-én a „Villám A” újabb felfedezést tett: egy helyi textilgyárban és a környező épületekben szintén kutatólabort rendeztek be Heisenberg tudósai, akik közül 25-öt a helyszínen el is fogtak.

A kihallgatások során kiderült, hogy kutatásaik iratanyagát nem semmisítették meg a felsőbb parancsnak megfelelően, ehelyett egy légmentesen lezárt hordóban egy közeli emésztőgödörbe rejtették.

Pash beosztottjaira bízta a piszkos munkát, akik végül sikerrel jártak: megtalálták az émelyítő mocsok mélyére süllyesztett hordót, egy nem messze fekvő mezőn pedig további nehézvizes hordókat és urániumkockákat találtak meg elásva.

Az amerikaiak megtalálták Heisenberg irodáját is, azonban a fizikus már egy hete nem volt ott: vonattal, illetve kerékpárral indult útnak családjához Bajorországba.

A vezető fizikus felkutatása

A Big hadművelet ezzel véget ért, azonban Pash mindenáron Heisenberget akarta. A nyomokat követve, óvatosan – ekkoriban még mindig sokan tartottak attól, hogy a németek az utolsó pillanatban bevetnek valamilyen „csodafegyvert” – a bajorországi Alpokba vetette magát.

Miután a német ellenállók felrobbantottak egy fontos hidat, a „Villám A” járműveit hátrahagyva, gyalog kelt át egy meredek szurdokon. Az ezredessel együtt összesen húsz főt számláló csoport végül megérkezett a Walchensee tónál fekvő Urfeldbe, ahol egy mintegy 700 főt számláló SS-kontingenssel álltak szemben.

A németek azt hitték, egy nagyobb amerikai erő előőrsével van dolguk, így megadták magukat. Pash igyekezett fenntartani a látszatot, amíg Heisenberg után kutatott. Néhány helyi lakos kikérdezése után végül 1945. május 2-án megtalálta a fizikust családjával együtt egy erdei faházban. A birodalom vezére, Hitler ekkor már két napja halott volt.

A nyugati szövetségesek által elfogott német atomtudósokat – köztük Otto Hahn, Max von Laue és mások, összesen tízen – a brit hírszerzőszerv, az MI6 egy biztonságos, lehallgatókészülékekkel ellátott házába vitték az angliai Cambridge közelében.

A Farm Hall nevű birtokon történt kihallgatások során a fizikusok azt vallották, személy szerint nem értettek egyet a nácizmussal, és valójában diszkréten szabotálták a programot, hogy Hitler ne juthasson atomfegyverhez.

A tudósok lehallgatott beszélgetései más képet festettek: miután értesültek a hirosimai atomtámadásról, egymás közt hangot adtak elképedésüknek, hogy az amerikaiaknak sikerült elkészíteniük a fegyvert, amihez ők még csak közel sem jártak.

Hahn – habár nem volt a fegyverfejlesztő csoport tagja – a maghasadás felfedezőjeként személyes felelősséget érzett amiatt, hogy tudományos eredményei annyi ember halálához vezettek. Habár a többi tudós személyes meggyőződését nem lehetett biztosra venni, annyi nyilvánvaló volt: nem a tudósok állítólagos önszabotálásán múlt, hogy a Harmadik Birodalom nem fejlesztette ki az atombombát.

A német atomprogram a rendelkezésre álló erőforrásokban messze elmaradt a Manhattan-tervtől, és a kezdeti előny ellenére az Egyesült Államokban dolgozó nemzetközi gárda a háború során átvette a tudományos versenyben a vezetést.

Az Alsos program minden részlete ma sem teljesen nyilvános, azonban a digitalizálás előrehaladtával egyre több anyag válik nem csupán kutathatóvá, de könnyen elérhetővé is. A kaliforniai Stanfordban található Hoover Intézet könyvtára – amely Pash ezredes a misszióval kapcsolatos papírjait és naplóját őrzi – például nemrégiben elérhetővé tette az ezredes filmes anyagát is Youtube-csatornáján.