2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
ITT vásárolhatsz termékeinkből

Paul Cézanne és Szinyei Merse Pál festményei is láthatók lesznek idén a hazai múzeumokban

2020. február 12. 11:43 MTI

Cézanne és követőinek munkái, II. Amenhotep rekonstruált sírkamrája, a preraffaeliták, Sean Scully és Szinyei Merse Pál festményei várják idén a Szépművészeti Múzeumba, illetve a Magyar Nemzeti Galériába (MNG) látogatókat - közölte a két intézményt vezető Baán László főigazgató kedden sajtótájékoztatón.

 Szépművészeti Múzeum 2019-ben mintegy félmillió, az MNG pedig 400 ezer látogatót fogadott - közölte, hozzátéve: ezen a héten zár az intézmény Rubens-kiállítása, várhatóan 150 ezresnél is magasabb látogatószámmal.

Baán László az idei programról szólva elmondta: a Szépművészeti első idén nyíló kiállítása II. Amenhotep fáraó sírjának feltárását idézi meg áprilistól mintegy 140 műtárggyal és a sírkamra méretarányos rekonstrukciójával, majd nyár elejétől Dürer és kortársainak rajzaiból válogat egy kamaratárlat.

Néhány éve nagy sikerű kiállítás mutatta be Cézanne és elődei kapcsolatát a Szépművészetiben, október végétől pedig Cézanne-tól Malevicsig címmel a francia mester modernizmusra gyakorolt hatását ismerheti meg a közönség.

A mintegy 50 Cézanne-művet felvonultató tárlat mások mellett Mondrian, Malevics, Klee és Moholy-Nagy alkotásait, összesen több mint száz festményt, szobrot, grafikát mutat be.

A főigazgató emlékeztetett arra, hogy a Szépművészeti Városliget felőli szárnyának rekonstrukciója az év második felében fejeződik be, itt ősszel nyílik meg az új állandó 17-18. századi kiállítás.

Baán László elmondása szerint a Magyar Nemzeti Galériában jelenleg Farkas István kiállítása látható, majd áprilistól Vágyott szépség címmel a preraffaelita mozgalmat átfogóan bemutató tárlat nyílik a Tate Britainnel együttműködésben.

A Rossetti, Millais és Waterhouse főműveit is felvonultató kiállítás kísérőtárlata a preraffaeliták magyarországi hatását kutatja, mások mellett Gulácsy, Rippl-Rónai és Ferenczy Károly munkáit párhuzamba állítva.

A trianoni békediktátum 100. évfordulójáról az MNG vándorkiállítással és kamaratárlattal is megemlékezik, majd októberben Sean Scully, a kortárs képzőművészet egyik legnevesebb absztrakt művészének életművét ismerheti meg a közönség mintegy 60 monumentális festményen, papírmunkán és plasztikán keresztül.

November elején Szinyei Merse Pál születésének 175., halálának 100. évfordulója alkalmából nyílik kiállítás, majd az MNG Jelenkori Gyűjteményének újszerzeményi kiállítása válogat az elmúlt 15 évben beszerzett több mint ezer műtárgy legjavából.

A főigazgató a tagintézmények programjára kitérve közölte, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeumban a Made in Asia című centenáriumi kiállítás lesz látható, a Vasarely Múzeum pedig kétnapos rendezvénnyel tiszteleg az Artpool Művészetkutató Központ megalakulásának 40. évfordulója előtt, majd pedig nemzetközi op art művekből rendez tárlatot.

Támogasd a Múlt-kor szerkesztőségét!

Miért támogassam a Múlt-kort?

2024. tavasz: Tróntól a Szentszékig
Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
9 945 ft 8 990 Ft
Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.
20 000 ft 14 990 Ft

Játsszon!

Miről híresült el I. Miklós pápa?

Történelmi adattárak

Mi történt a szülinapomon?

Adja meg e-mail címét, és hetente megküldjük Önnek a Múlt-kor legjobb írásait!

Bezár