Paranoia, depresszió, családgyilkosság: 9 őrült uralkodó a történelemből
2019. július 5. 19:31 Múlt-kor
Korábban
VI. Károly (1380–1422), az üvegtestű francia király
Károly az angolokkal folytatott százéves háború alatt örökölte meg gyermekként a francia trónt, így egészen 20 éves koráig nem is rendelkezett valós királyi hatalommal, nagybátyjai kormányozták az országot nevében.
Egészen 1392-ig alkalmasnak tűnt a trónra, amíg elő nem tört első mentális zavara La Manse erdejében, ahol ennek következtében saját seregéből három embert megölt. Ettől az alkalomtól kezdve egyre gyakoribbá váltak rohamai, melyek bizarrabbnál bizarrabb helyzetet teremtettek.
Néhány alkalommal előfordult, hogy önmagából kivetkőzve rohangált a palota folyosóin, miközben fogalma nem volt sem saját nevéről, sem királyi mivoltáról, azt állítván magáról, hogy ő Szent György római kori katona és keresztény vértanú.
Egy másik tévképzete okán pedig testi épsége miatt rettegett, ugyanis meg volt győződve, hogy teste üvegből van, és bármikor összetörhet. Egy évvel később tévelyedett elméje még súlyosabb módon károsodott, amikor egy esküvőre látogatott el, ahol az ünnepi játék közepette egyszerre tűz ütött ki és látta, hogy néhány kísérője halálra ég.
A tragédia emléke elhatalmasodott Károlyon, így a rokonok az ország érdekében jobbnak látták, ha saját kezükbe veszik az irányítást.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
2. Hunyadi Mátyás uralkodása
I. Gazdaság, gazdaságpolitika, anyagi kultúra, pénzügyi és gazdasági ismeretek
- Szinte teljesen ködbe burkolózik Szilágyi Erzsébet élete
- Bár kevés biztosat tudunk róla, rendkívül fontos szerepet játszott a magyar történelemben Szilágyi Erzsébet
- Magyarország történetéről szóló, elveszettnek hitt 16. századi kéziratot vizsgálnak a BTK kutatói
- A befolyásolható ifjú király előbb esküt tett Hunyadi Lászlónak, majd kivégeztette
- Sohasem vesztett csatát Mátyás legendás hadvezére, Kinizsi Pál
- Fényes győzelmet arattak Kinizsiék Kenyérmezőnél a portyázó törökök felett
- A kiéheztetés lassú, de biztos fegyverével kényszerítette térdre Ausztriát Mátyás király
- A skót klánalapító, a skizofrén és a püspök – öt királyi fattyú a magyar történelemből
- Akire a bakó negyedszer is lesújtott
- tegnap
- Közel húsz évig tartó száműzetése volt Victor Hugo legtermékenyebb időszaka tegnap
- Rejtély, hogy kik lakták több évszázadon át Petra sziklába vájt városát tegnap
- Honvédemlékművet avattak a Fiumei úti sírkertben tegnap
- A Nílus egy mára eltűnt mellékága mentén épülhettek a piramisok tegnap
- Amennyire a közönsége szerette, Doyle annyira gyűlölte detektívregényeit tegnap
- Az angol nemesi családok egyharmada halt ki a rózsák háborúja során tegnap
- A legnagyobb titokban hajtotta végre a kitelepítéseket az ÁVH 2024.05.21.