Pánikba estek a későn bekapcsolódók százezrei a Világok harcától
2023. október 30. 08:20 Múlt-kor
„Szent ég, valami előtekergőzik az árnyékból, mint egy szürke kígyó (…) Olyan nagy, mint egy medve, és csillog, mint a nedves bőr” – rémüldözött 1938. október 30-án este több millió amerikai füle hallatára Carl Phillips, a New Jersey-beli Grovers Mills farmra becsapódott, cilinder alakú tárgyból kimászó űrlényekről tudósító rádiós.
Korábban
A Marsról érkezett jövevények halálsugaruk segítségével azon nyomban több helyszínen tartózkodóval végeztek, és a rádió néhány perccel később tudatta a sajnálatos hírt, hogy Carl Phillips elszenesedett tetemét felismerték a trentoni kórházban. Az USA-ban kitört a pánik.
Természetesen a valóságban szó sem volt a Földet megtámadó marslakókról.
A rádióhallgatók H. G. Wells Világok harca című sci-fijének Orson Welles, a 23 éves színházi csodagyerek által amerikai környezetbe átültetett verzióját hallhatták.
Bár a hangjáték adásba kerülését megelőzően Welles bejelentette, hogy a következő műsorszám csak fikció, legtöbben csak később kapcsolódtak be a közvetítésbe, mivel korábban Charles Bergen hasbeszélő számát hallgatták egy másik rádióállomáson.
Mire átkapcsoltak, már csak Welles és társai rendkívül élethű, kiválóan szerkesztett műsorát élvezhették az amerikai nagyvárosok ellen induló, pusztító marslakókról.
A mozik megszakították műsoraikat. Tízezrek kezdtek el menekülni a városokból, sokan pedig a különböző rádióállomásokat, újságok szerkesztőségeit és a rendőrséget hívogatták a földönkívüliek elleni hatékony védekezési módszer felől érdeklődve.
Volt, aki a garázsajtón át hajtott el kocsijával, egy férfi pedig szétlőtte a Grover Mills-i víztornyot, mivel úgy gondolta, ott landoltak az űrlények.
A korabeli karikatúrán fent a náci propaganda által befolyásolt németeken gúnyolódó amerikai átlagpolgár, lent pedig az ő rádiójátékra adott reakciója látható
Pennsylvania kormányzója felajánlotta New Jersey állam kormányzójának, hogy csapatokat küld a kisegítésére. Egyes adatok szerint nagyjából egymillióan hitték valóságnak a rádióban elhangzottakat.
Bár szárnyra kelt pletyka, hogy többen öngyilkosok lettek, az eseményeknek a hivatalos adatok szerint nem voltak halálos áldozatai.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
7. Életmód és mindennapok a Kádár-korszakban
II. Népesség, település, életmód
- A magyar-román diplomáciai kapcsolatok megszűnésével fenyegetett Ceaușescu falurombolási terve
- Lelkiismereti és erkölcsi kérdésnek tekintette az amerikai elnök a Szent Korona visszaszolgáltatását
- Mit keresett Fidel Castro 1972-ben Budapesten?
- A Népliget és a Margitsziget is szóba került, mint az Úttörővasút lehetséges helyszíne
- Ilyen az, ha csináljuk a fesztivált – koncertfotók a ‘80-as évekből
- Ledobni a vörös nyakkendőt – ilyenek voltak a szocialista úttörőtáborok
- Kilincs a túloldalon
- Az én 89-em
- Benzininjekció, néma talpak és Mengele – ártatlan volt-e Tóth Ilona?
- Ingyen sör osztogatása miatt alakult ki tragédia II. Miklós koronázásán 12:20
- Festőként kezdte pályafutását a fényképezés egyik úttörője, Mathew Brady 10:35
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap