Öt híres történelmi személy, akit kicsaptak az iskolából
2023. december 31. 19:53
Korábban
Mussolini, a késelő
A későbbi olasz fasiszta diktátor, Benito Mussolini iskolás évei alatt, az 1880–90-es években elsősorban társai megfélemlítéséről, lopási eseteiről, valamint a tanárai felé mutatott tiszteletlen viselkedéséről vált ismertté. „Nem egyszer fordult elő, hogy, miután megdobtak kővel, vérző fejjel mentem haza, de tudtam, hogyan védjem meg magamat” – írta gyermekkoráról a Duce. Amikor kilenc éves volt, szülei egy szigorú elvek mentén működő katolikus bentlakásos iskolába küldték, abban a reményben, hogy a papoknak talán sikerül jámbor lelket faragni a nem éppen finomkodásáról ismert gyerekből. Ez azonban nem sikerült zökkenőmentesen, és miután a kis Benito egy bicskával belevágott egyik diáktársa kezébe, valamint egy tintatartót vágott egy őt fegyelmezni igyekvő paphoz, 1893-ban kirúgták az iskolából.
Mussolinit ezután egy másik bentlakásos iskolába küldték, de egy újabb késelés miatt innen is majdnem kizárták a viselkedési zavaros fiút. Az oktatási intézményekkel szembeni látszólagos ellenszenve ellenére 1901-ben tanítói diplomát kapott, és hivatását egy ideig még gyakorolta is. Talán nem meglepő, hogy a szigorúságáról ismert jövőbeni diktátor diákjaitól „A zsarnok” becenevet kapta.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
24. A két világháború közötti diktatúrák és ideológiájuk
V. Politikai intézmények, eszmék, ideológiák
- Argentínában sem menekülhetett sorsa elől a „végső megoldás” végrehajtója, Adolf Eichmann
- Amnéziát tettetett, de a nürnbergi tárgyalásra „visszatért” az emlékezete Rudolf Hessnek
- A legkülönfélébb okokból csatlakoztak Szálasi mozgalmához annak női tagjai
- Ciánkapszula és pisztoly vetett véget Hitler és Eva Braun másfél napos házasságának
- A bukott Duce maradványain vezette le háborús dühét az olasz nép
- A Führer és a nők – Hitler szerelmi kalandjai nem egyszer tragikus véget értek
- Olaszország átállása adta meg a löketet Magyarország német megszállásához
- Irigységtől fűtve kegyetlenkedett foglyaival Irma Grese, az „auschwitzi hiéna”
- Az ismeretlenségből a világhírnévbe repítette Hitlert a sikertelen sörpuccs
- Húsz évig várt, hogy elvehesse kedvesét a brit filozófus, John Stuart Mill 19:05
- Minden kiküldetésük előtt bizarr szertartást végeztek el az azték kereskedők 18:05
- Marilyn Monroe is népszerűsítette a cowboyok viseletét, a farmernadrágot 16:05
- Haláláig tagadta bűnösségét Martin Luther King merénylője 15:05
- Szerzetesből besúgóvá vált a magyar jakobinusok vezére, Martinovics Ignác 14:20
- Charles Lindbergh már 23 órája ébren volt, amikor megkezdte az Atlanti-óceánt átszelő útját 12:20
- Fontos szerepe volt La Fayette márkinak az Egyesült Államok függetlenségi háborújában 11:20
- Névadó szentjével azonosította magát a megbomlott elméjű Kolumbusz Kristóf 08:20