Öt híres beszéd az esőben
2016. április 2. 14:55 Múlt-kor
A széttépett beszéd
Az 1989. július 11-én a Kossuth téren viharos szélben, zuhogó esőben egybegyűltek történelmi eseménynek lehettek szemtanúi. Miközben már zajlottak a nemzeti kerekasztal-tárgyalások, két hónap volt hátra a határ NDK-s menekültek előtt történő megnyitásáig, és három hónap a harmadik magyar köztársaság kikiáltásáig, a történelem első, hivatali ideje alatt Magyarországra látogató amerikai elnöke, Id. George Bush mondott beszédet.
A tömeg a borzalmas időjárási körülmények ellenére sem tágított. Bush elnök elkezdte felolvasni a beszédet, ám hamarosan rájött, hogy az elázott, vihar tépte papírokról nehezen tudja majd követni a szöveget, ezért egyszerűen széttépte a jegyzeteit, és a továbbiakban improvizálta a tömeghez intézett beszédét (vagy hogy az elnököt magát idézzük: „szívből szólt” az egybegyűltekhez). Ez tökéletesen megfelelt a pillanat szertelen ünnepélyességének, a szabadság légkörének. Az Egyesült Államok elnöke, akinek minden egyes lépése megkomponálásával egy teljes stáb foglalkozott, a szigorú formai elvárásokat felrúgva, rögtönözve szólt a tömeghez.
A rendezvény annyira kötetlenre sikerült, hogy Bush egy didergő hölgynek még a kabátját is átadta. Az elnök beszédében arról biztosította a közönséget, hogy az amerikaiak különleges érzéseket táplálnak a magyarok iránt, és kérte őket: ne adják fel a harcot. Akit a júliusi vihar ellenére kilátogattak a Kossuth térre, biztosan nem felejtették el azt a napot.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- Huszonöt év telt el, mire elismerték Henri Dunant humanitárius munkásságát tegnap
- A rekordot hajszoló francia pilóták eltűnése ma is a repüléstörténet egyik legnagyobb rejtélye tegnap
- Megvakult egyik szemére a Róma előtt megtorpanó Hannibál tegnap
- A Liszt Ferenc Kamarazenekar izgalmas átiratokkal is készül a jövő évadra tegnap
- Május közepén kezdődik a Margitszigeti Szabadtéri Színház idei szezonja tegnap
- Híresebbé tette a halála, mint a politikája Teleki Lászlót tegnap
- Visszautasította a BBC főigazgatói posztját a filmezés miatt David Attenborough tegnap
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését 2024.05.07.