Oroszlánnal és medvével a kíséretében költözött New Yorkba a magyar festőnő, Lwoff-Parlaghy Vilma hercegné

A festőnő önarcképe (1893 vagy korábban)

A 20. század fordulójának valószínűleg legismertebb magyar festőnője 1863-ban látta meg a napvilágot Hajdúdorogon Brachfeld Vilma néven. (A család által később magyarosította a nevét: a „Parlaghy” a német „brachfeld” szó lefordításából származik.)

Zsidó származású édesapja, akit a források csak „Brachfeld hivatalnok úrként” emlegetnek, valószínűleg már nemesi címet is viselt, hiszen felesége – és így Vilma édesanyja – egy osztrák bárónő, Wilhelmine von Zollendorf volt. Vilma rajztehetsége már gyermekkorában megmutatkozott, így szülei előbb egy pesti rajztanodába íratták be, majd 1879-ben Münchenbe költöztek, hogy lányuk a kor legjobb mestereitől tanulhassa a meg a festészet fortélyait.

Vilma édesanyjának portréja

Nem is kellett sokáig várni arra, hogy az ifjú magyar nemeslány nevét megismerje az európai közvélemény. Apja unszolására Vilma 1885-ben Torinóba utazott, ahol meggyőzte az először vonakodó Kossuth Lajost, hogy álljon neki modellt. A szabadságharc emigrációban élő agg vezetőjének portréját az akkor mindössze 22 éves lány be is nevezte egy budapesti kiállításra, ahonnan azonban politikai okokból visszautasították.

Kossuth Lajos öregkori képe

Pár év múlva egy újabb hasonló botránnyal került az érdeklődés középpontjába. Az akkor már számos művészeti díjjal rendelkező festőnőtől 1891-ben a porosz-német haderő egykori legendás vezére, Helmuth von Moltke rendelt egy portrét. A képet Parlaghy a Berlini Művészeti Akadémia kiállításán szerette volna bemutatni, amelynek bíráló bizottsága azonban elutasította pályázatát.

Az eset villámgyorsan eljutott a Német Birodalom legfelsőbb köreibe is, és hamarosan maga II. Vilmos császár lépett közbe: az uralkodó megvásárolta a Moltke-portrét és az a császári kollekció részeként lett a kiállítás része.

Helmuth von Moltke

Parlaghy Vilma munkássága így egy csapásra valóságos szenzációvá vált az európai szalonokban, az uralkodói és arisztokrata udvarok pedig sorban álltak előtte. Az 1890-es években egy sor híresség portréját festette meg, modelljei között találjuk Bismarckot, Ferenc Józsefet, VII. Eduárd angol királyt és természetesen korai pártfogóját, II. Vilmos német császárt is.

II. Vilmos

Az egyre nagyobb sikerek – 1894-ben a Párizsi Művészeti Akadémia tagjává is választották – és a képeivel szerzett busás vagyon lehetővé tette Vilma számára, hogy a társadalmi ranglétrán is előrébb lépjen. 1895-ben elvált első férjétől, a berlini ügyvédként dolgozó Karl Krügertől, majd 1899-ben összeházasodott a Bajorországban élő Jevgenyij Lwoff orosz herceggel.

Bár második házassága sem tartott sokáig, 1903-as válásukat követően Lwoff engedélyezte Vilma számára, hogy továbbra is viselje nevét és a hercegi címet, valamint bőkezű éves járadékot biztosított neki. Később Vilma egy dán miniszterrel, Peter Norssal kötött házasságot, akitől egy lánya is született 1905-ben.

A festés mellett más szenvedélyei is voltak, így előszeretettel gyűjtött ritka és drága műtárgyakat, valamint rajongott az állatokért. A – szintén hercegi férjétől kapott – nizzai villájában egy kisebb állatkertet is kialakított. Ugyancsak szívesen utazott és az öreg kontinens fővárosai mellett, 1896-ban eljutott az Egyesült Államokba is. Az amerikai sajtó már első látogatása alkalmával ódákat zengett tehetségéről, ami nem csoda, lévén egy képével már évekkel korábban, az 1893-as chicagói világkiállításon elnyerte a zsűri aranyérmét.

A festőnő első amerikai útján

Vilma szintén megszerette az Újvilágot, különösen New York nyüzsgése ragadta meg: 1908-ban végleg átköltözött a tengerentúlra. Először a Virginia állambeli Hot Springsben, egy vidéki birtokon telepedett le népes kíséretével és állataival. A New York Times így számolt be a nem mindennapi kompániáról:

„A hercegné kíséretében van két attasé, két idegenvezető, egy lakáj, egy első- és másodkomornyik, első- és másodkomorna, egy szakács, egy inas, egy svéd dajka, és (...) egy kis, bolyhos pomerániai törpespicc, egy angóra macska, egy tengerimalac, egy bagoly, két kis aligátor és egy medve.”

Lwoff-Parlaghy hercegné ezt követően leginkább azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy valósággal bombázni kezdte New York szállodáit az ajánlatokkal annak érdekében, hogy egy állandó lakosztályt szerezzen magának szeretett városában. Valószínűleg bármelyik hotel szívesen vállalta is volna, hogy egy ilyen híresség költözzön be hozzájuk, Vilmának azonban volt egy nagyon határozott feltétele: csak és kizárólag az állataival együtt hajlandó beköltözni.

A tekintélyes intézmények emiatt sorra visszautasították őt, de az akkor újonnan nyílt – mára pedig New York egyik leghíresebb szállodájává váló – Plaza Hotel azonban végül megegyezett vele. Igaz, ezt később lehet megbánták, lévén a hercegné ekkor már nagyon is tudatosan kereste és keltette maga körül a botrányokat, hogy ezzel biztosítsa előkelő helyét az újságok címlapjain – és a társasági életben.

A leghíresebb eset kétségtelenül az volt, amikor egy cirkuszi előadáson első látásra beleszeretett a porondon megjelenő oroszlánkölyökbe. Ugyan a cirkuszigazgatók először semmi pénzért nem akarták eladni neki a kis oroszlánt, Vilma ezúttal is megtalálta a megoldást. Éppen ekkor a híres polgárháborús tábornok, Daniel E. Sickles portréján dolgozott, akitől cserébe azt kérte, hogy járjon közbe a cirkusznál. A nemzeti hősnek számító Sicklesnek az igazgatók nem is tudtak nemet mondani, így Vilma háztartása egy újabb házikedvenccel bővült.

A jótevője után Sickles névre keresztelt – de általában csak Goldfleck becenéven szólított – oroszlánkölyök érkezése érthető okok miatt már a Plaza Hotel számára is sok volt. Hosszas győzködés után azonban a szállodavezetés mégis hozzájárult ahhoz, hogy az oroszlán saját szobát kapjon – feltéve, hogy a hercegné egy idomárt is fogad mellé.

A lendületesen növekvő oroszlánkölyök minden elővigyázatosság ellenére azért néhányszor halálra rémítette a szálloda vendégeit vagy éppen a Central Parkban pihenő embereket, ahol Vilma egy pórázon vezetve rendszeresen sétáltatta kedvencét. A szállodai luxus ellenére Goldfleck sajnos nem élt sokáig, 1912-ben megbetegedett és meghalt.

Az összetört szívű hercegné ezután szabályos temetési szertartást és virrasztást rendezett kedvence számára, aki mind a mai napig az egyetlen oroszlán, akit New York híres, házikedvencek számára fenntartott temetőjében, a Hartsdale temetőben helyeztek örök nyugalomra.

Vilma amerikai élete során sem hagyott fel a festéssel. A már említett Sickles tábornok mellett olyan hírességek is álltak (vagy ültek) neki modellt, mint az amerikai elnök Theodore Roosevelt vagy éppen Thomas Alva Edison. Lwoff-Parlaghy hercegné büszkélkedhet továbbá azzal, hogy ő festette meg az Osztrák–Magyar Monarchia egy másik világhíressé vált szülöttje, Nikola Tesla egyetlen portréját is.

Nikola Tesla úgynevezett Kék portréja

Az első világháború aztán kellemetlenül érintette a nagy lábon élő hercegnét is. Családja és a járandóságát folyósító exférje erősen megcsappant vagyona már nem volt elég ahhoz, hogy fenntartsa korábbi életstílusát. Hamarosan a Plaza Hotelt is el kellett hagynia és élete utolsó évtizedére egy New York-i lakásba költözött. 100 évvel ezelőtt, 1923. augusztus 28-án hunyt el.

Olvasta már a Múlt-kor
történelmi magazin
legújabb számát?

kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)

Nyomtatott előfizetés vásárlása
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.

12 450 ft 9 990 Ft

Digitális előfizetés vásárlása a teljes archívumhoz való hozzáféréssel 25% kedvezménnyel.
Az első 500 előfizetőnek.

20 000 ft 14 990 Ft

Kérdésem van az előfizetésel kapcsolatban

előfizetek

tavasz
Múlt-kor magazin 2013

• Az átpolitizált Március 15.
• Az olasz fasizmus antiszemitizmusa
• Sztálin tolmácsa voltam
• A városi kerékpározás kultúrtörténete
• Ünnepel az ÁVH
• Ünneprontók a Kádár-korban
• Cári pornó belső használatra - Zichy Mihály erotikus rajzai
• Lengyel Árpád: Aki a Titanic utasait mentette