Önzetlen felajánlásával még a fukar arisztokráciát is cselekvésre sarkallta Széchenyi István
2021. november 3. 18:37 Múlt-kor
Az 1825-ös pozsonyi országgyűlés nem a csendes mederben folyó politizálás színtere volt. Az alsótáblán elhangzott, szenvedélyes hangú felszólalások egyike Felsőbüki Nagy Pál nevéhez fűződött, aki a magyar szellemi élet felpezsdítése érdekében gyújtó hangú beszédben ecsetelte egy magyar tudós társaság felállításának szükségességét. Felsőbüki hangsúlyozta, hogy ehhez – akárcsak a háborúhoz – három dolog kell: pénz, pénz és pénz. Beszéde szikraként hatott: 1825. november 3-án, 196 évvel ezelőtt egy fiatalember kért szót a diétán.
Korábban
Gróf Széchenyi István huszárkapitány a felsőtábla követei közé tartozott, de Felsőbüki magyar arisztokráciát ostorozó beszéde alatt éppen az alsótábla üléstermében tartózkodott. A nemzeti kultúrával mit sem törődő mágnás réteg kritikája a 34 éves Széchenyit megindította, a Sopron megyei követ szónoklata után szólásra emelkedett és a következőket mondta az egybegyűlt képviselőknek:
„Nekem itt szavam nincs, az országnak nagyja nem vagyok, de birtokos vagyok, és ha feláll oly intézet, mely a magyar nyelvet kifejtse, mely avval segítse elő honosainknak magyar neveltetését, jószágomnak egy évi jövedelmét feláldozom reá... Nem azért teszem ezt, hogy vivátokat kapjak érte, nem is azért, hogy másokat hasonló tettre tüzeljek. Ezt nem mindenki teheti úgy, mint én. Én nőtlen ember és katona vagyok.”
A fiatal Széchenyi bejárta Európát, majd tapasztalatait hazai földön kamatoztatta – felajánlásával tette meg az első lépést a „legnagyobb magyar” titulus felé
Széchenyi egy évnyi jövedelme nagyjából 60 ezer forintot jelentett. Az önzetlen felajánlás egy kisebb lavinát indított el, számos arisztokrata szíve megdobbant, és nőtlenség ide vagy oda, komoly összegekkel csatlakoztak a nemes terv, a Magyar Tudós Társaság létrejöttének megvalósításához.
Vay Ábrahám 20 ezer, míg gróf Andrássy György 10 ezer forintot, gróf Károlyi György pedig birtokainak fél évi jövedelmét ajánlotta fel. Az adományozók soraiba lépett Ferenc király öccse, József nádor is 10 ezer forinttal, Teleki József pedig a családi könyvtárát ajánlotta fel a megalapítandó társaság számára.
József nádor hathatós közbenjárására végül sikerült meggyőzni az uralkodót, I. Ferencet, hogy fogadja el a Tudós Társaság felállításának tervét, így az 1825-1827-es pozsonyi országgyűlés végül 1827-ben elfogadta azt a törvényt, amely zöld utat adott az intézmény felállításának.
A Magyar Tudós Társaság, amelynek elnöke Teleki József, másodelnöke Széchenyi István lett, 1830. november 17-én Pozsonyban tartotta meg első igazgatói ülését. A magyar kultúra és tudomány ápolására és fejlesztésére létrehozott intézmény hat osztállyal (nyelvtudományi, filozófiai, történetírási, matematikai, törvénytudományi, természettudományi) kezdte meg működését.
A 42 rendes és 24 tiszteletbeli tag között a kor meghatározó gondolkodói foglaltak helyett, többek közt Kazinczy Ferenc, Kölcsey Ferenc, Vörösmarty Mihály és Berzsenyi Dániel.
A Magyar Tudós Társaság 1840-ben kapta a Magyar Tudományos Akadémia nevet, könyvtára 1844-ben nyitotta meg kapuit. Az intézmény vezetése elsődleges célként a magyar nyelv megőrzését és művelését nevezte meg. Ezt tükrözte az első magyar helyesírási szabályzat 1832-es megjelenése is.
„Borúra derű” – a Magyar Tudományos Akadémia allegóriája (Johann Nepomuk Ender alkotása)
Az Akadémia, amelynek ma is látható, neoreneszánsz stílusban épült épülete 1865-ben nyitotta meg kapuit a pesti Duna-parton, hamar az ország tudományos életének centrumává vált, és megkerülhetetlen szerepe lett a modern magyar nemzetállam kulturális alapjainak lerakásában.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
16. A modern demokráciák 17–18. századi gyökerei
IV. Politikai berendezkedések a modern korban
- A lámpásokból kifogyó olaj mentette meg Whitehaven kikötőjét a „rebellis” amerikaiaktól
- Hogyan kerültek franciák vagy éppen magyarok az amerikai függetlenségi háború csatatereire?
- Bibliáját és sakk-készletét vitte magával a vesztőhelyre I. Károly angol király
- Nem tartotta tiszteletben az angol alkotmányosság alapját Földnélküli János
- 10 tény az amerikai függetlenségi háborúról
- 10 arcpirító adónem a brit történelemből – a gyufaadótól a tudásadóig
- Mániákusan igyekezett kijavítani műveltségbeli hiányosságait az első amerikai elnök
- Az egyetlen nő, aki aláírta az Egyesült Államok Függetlenségi Nyilatkozatát
- Ilyenek voltak Amerika pajzán alapító atyái
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk tegnap
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége tegnap
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona tegnap
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén tegnap
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank tegnap
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő tegnap
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit tegnap
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt tegnap