Odin isten legrégebbi említésére bukkantak egy Dániában előkerült aranytárgyon
2023. március 10. 19:56 MTI, Múlt-kor
Dániai kutatók szerdán közölték, hogy azonosították a legrégebbi ismert feliratot, amely Odint, a skandináv és a germán mitológia egyik legfontosabb istenét említi.
Korábban
A feliratra egy 2020-ban Nyugat-Dániában feltárt, vékony, díszes aranylemezen (brakteátán) bukkantak rá. Az egyoldalas aranyvereten az áll: „Ő Odin embere”.
Szakértők szerint a lemezpénz valószínűleg egy ismeretlen királyra vagy nagyúrra utal. A leletet bemutató koppenhágai Nemzeti Múzeum szerint Észak-Európában több mint ezer brakteátát találtak.
Lisbeth Imer, a múzeum rúnaszakértője elmondta: a felirat az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy Odint már az i. sz. 5. században tisztelték, legalább 150 évvel korábban, mint ahogy azt eddig feltételezték.
Az eddigi legrégebbi utalás egy dél-németországi brosson található, amelynek keletkezését a hatodik század második felére teszik.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/a604c113220b65a297af68ecace908c7.jpg)
A Dániában felfedezett aranylemez egy körülbelül egy kilogrammos aranylelet része, amely csészealj nagyságú medálokat és ékszerré átalakított római pénzérméket is tartalmaz.
A kincsre a Jylland-félsziget középső részén fekvő Vindelev falujában találtak rá. Szakértők szerint a kincset 1500 évvel ezelőtt ásták el, vagy azért, hogy elrejtsék az ellenség elől, vagy pedig az istenek kiengesztelésére szolgáló adományként.
„Ez az egyik legmívesebb rúnafelirat, amelyet valaha láttam” – mondta Imer.
A rúnák a germán népek korai ábécéjének különféle változatait alkotó szimbólumok. A latin, illetve görög írásrendszerekkel való távoli kapcsolatuk a betűk alakjából nyilvánvaló, azonban az egyedi germán írásrendszer kialakulásának pontos menete tisztázatlan. A legígéretesebb nyomok jelenleg a latinoktól és az etruszkoktól északra élő alpesi népek által átvett, ugyancsak görög alapú ábécék felé mutatnak.
A lemezen látható feliratok az ábécé régebbi, az i. sz. 1.-től körülbelül a 8. századig használt változatával készültek, amely 24 betűből állt (ellentétben a későbbi, viking kori 16 betűs változattal).
Odin az északi mitológia egyik főistene volt, akit gyakran hoztak kapcsolatba a háborúval és a költészettel.
Az északi törzsek sok istent imádtak, és mindegyiknek különböző tulajdonságai, gyengeségei és erősségei voltak. A mondák és a rúnaleletek alapján egy olyan vallás körvonalazódott, amelynek istenei sok emberi tulajdonsággal rendelkeztek.
Támogasd a
szerkesztőségét!
![2024. nyár: Hírhedt emberrablások](/ih0Ax/article_issue/.275x275/167.jpg)
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
![](https://ad.jumu.hu/www/images/524f1409c7ca4afc82289a77ca269c7f.jpg)
![VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés / 18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás](/ih0Ax/label/.cut-640x400/809.jpg)
18. IV. Béla uralkodása és a tatárjárás
VI. Nemzetközi konfliktusok és együttműködés
- Élete utolsó évtizedét a fiával való háborúskodással töltötte IV. Béla király
- Apja és fia tevékenysége is árnyékot vetett IV. Béla uralkodói törekvéseire
- Kétnapi járóföldre mindent holttestek borítottak a muhi csata után
- A legenda szerint Árpád-házi Szent Kinga imádsága mentette meg Lengyelországot a tatárdúlástól
- Mégsem az extrém időjárás kergethette ki a tatárokat a Kárpát-medencéből
- Batu kán és a szláv favágók
- Az első világháborúban kozákezredet vezetett az utolsó iráni sah tegnap
- Alig váltott ki sajtóvisszhangot a hajdúszoboszlói fürdő két háború közti megnyitása tegnap
- Önmaga védelmét látta el Fidel Castro a Moncada laktanya csúfosan végződő ostroma után tegnap
- Sikert sikerre halmozott a diplomáciában uralkodása idején I. József tegnap
- Interaktív technikai eszközök is segítik a geszti Tisza kastély kiállításának megismerését tegnap
- Cselszövéseivel saját magát is halálra ítélte Lope de Aguirre tegnap
- Folyamatosan lehet jelentkezni az MFB Otthonfelújítási Programjára tegnap
- Visszatér az éjszakai felvonulás a Debreceni Virágkarneválra tegnap