Nyomtalanul eltűnt a Charles Lindberghet megelőzni próbáló francia aviátorpáros
2019. május 8. 11:47
Korábban
Eltűntek mint az éjféli kísértetek
1927. május 8-án kora reggel Nungesser és Coli a párizsi Le Bourget repülőtérről emelkedett a magasba. Az Atlanti-óceán felől jelentett rossz időjárási viszonyok Lindberghet és számos egyéb versenytársat is eltántorítottak, így napokkal későbbre halasztották az indulást, azonban a franciák úgy vélték, kockáztatniuk kell a győzelemért. Nungesser a felszállás előtt közvetlenül kapott egy koffeininjekciót, Coli pedig könnyes búcsút váltott feleségével. 5.17-kor számos kalapot lóbáló kéz gyűrűjében a L’Oiseau Blanc az égbe emelkedett.
10.30-kor látták őket utoljára Írország déli része felett, majd az óceán végtelensége következett. Mivel a duó nem vitt magával rádiót, az értük izgulók nem tehettek egyebet, mint hogy másnap várják az észak-amerikai híreket. Május 9-én több ezer ember gyűlt össze Manhattanben, hogy szemtanúja legyen a történelmi repülés végének. Mikor a kijelölt idő elérkezett, a franciáknak pedig nyoma sem volt, több felderítő repülő szállt fel az amerikai partoknál, Európába pedig a várva várt, dicső táviratok helyett csupán ehhez hasonlóak érkeztek: „A L’Oiseau Blanc eltűnt”.
A következő napokban nemzetközi keresőakció indult a franciák után. Amerikai, kanadai és francia hajók és repülők próbálták megtalálni az amerikai partok közelében a L’Oiseau Blanc-t vagy a maradványait. Az Orteig-díj egyik amerikai versenyzője, aki néhány nappal korábban felszállás közben szenvedett balesetet, otthagyta a kórházat, hogy csatlakozzon a mentőakcióhoz. Még akkor sem találtak semmit, amikor szűk két héttel később Charles Lindbergh sikerrel teljesítette a távot. Önéletrajzában később Lindbergh így írt róluk: Nungesser és Coli egyszerűen „eltűntek mint az éjféli kísértetek”.
Az elmúlt kilencven év során a L’Oiseau Blanc és utasainak sorsa a repülés egyik legizgalmasabb rejtélye maradt. Elképzelhető, hogy a gyenge repülőgép egy vihar miatt csapódott az óceánba, ám néhány újabb kutatás szerint a franciák eljutottak az amerikai partokig. Maine és Új-Fundland területéről számos tanú jelezte, hogy láttak egy repülőgépet 1927 májusában. 2012-ben egy akkor 95 éves, St. Pierre szigetén élő halászember visszaemlékezése szerint 1927. május 10-én gyermekként egy másik halásszal beszélt, aki aznap egy repülőgép lezuhanását vélte látni a sűrű ködben, sőt még a pilóták segélykiáltásait is hallotta. Sokak szerint a franciák észlelték, hogy fogytán van az üzemanyag, és idő előtt próbálták letenni a gépet, míg más spekulációk szerint az amerikai parti őrség tévedésből lelőtte a fehér gépmadarat, esetleg alkoholcsempészek szedhették le a repülőt. A repülőgép maradványait azonban senki sem tudta felmutatni.
Számos elmélet látott napvilágot (az egyik szerint kanadai indiánok társaságában folytatták életüket a franciák), ám valójában fogalmunk sincs arról, hová tűnhetett a L’Oiseau Blanc. Az azonban bizonyos, hogy az 1920-as évek technikai haladásának erőfeszítésében játszott szerepük hősökké emelte őket. 1928-ban emlékművet avattak a párizsi Le Bourget repülőtéren, ahol Lindbergh befejezte, Nungesser és Coli pedig kezdetét vette utazásának. A felirat így szól: „annak tiszteletére, aki megpróbálta és annak akinek sikerült”.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
Városliget
- Szökőkutakkal és pavilonokkal formálta a Ligetet az Ezredéves Kiállítás
- A külföldi kiállítókat is vonzották a régi Városliget virágpavilonjai
- A magyar fotográfia óriásának otthonába, a Városliget mellé költözik a Magyar Fotográfiai Múzeum
- Újabb nemzetközi elismerést söpört be a Magyar Zene Háza
- A Városligetben nyílt meg Európa második gépi hűtésű korcsolyapályája
- A tél beköszöntével sem állt meg az élet a történelmi Városligetben
- Ismerős finomságokra bukkanhatunk a régi Városliget ételárusainak kínálatában
- A gyerekeknek is kitűnő szórakozást kínált a régi Városliget
- Robinsonná válhattak a kalandvágyó gyerekek a régi Városligetben
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05
- Majdnem egy hónap kellett a németeknek a varsói gettófelkelés felszámolásához tegnap
- Csak a kirobbant botrány miatt szüntette be az amerikai egészségügyi hatóság az emberkísérletet tegnap
- 10 híres merénylet, ami meghiúsult tegnap
- A válaszúti Bánffy-kastélyban koncertekkel és filmvetítéssel is várják majd a látogatókat tegnap
- Megemlékeztek Zirzen Jankáról, a magyar nőnevelés egyik legjelentősebb úttörőjéről tegnap