Nyolcvanezer könyvvel gazdagodnak a Kárpát-medence magyar könyvtárai
2026. március 17. 07:25
Elindult a Széchényi Ferenc Könyvprogram, amelynek keretében 320 millió forint értékben, összesen 80 ezer könyvet ajánlanak fel térítésmentesen a hazai és a határon túli magyar nyilvános, illetve iskolai könyvtárak számára – jelentette be Vincze Máté helyettes államtitkár, Rózsa Dávid OSZK-főigazgató és Köbli Gyula, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója az Országos Széchényi Könyvtárban (OSZK) tartott hétfői sajtótájékoztatón.

Korábban
Az állami és a piaci szféra, valamint a civil szervezetek példaértékű együttműködésével megvalósuló projekt célja az intézmények állományának frissítése és a magyar nyelvű olvasáskultúra határokon átívelő támogatása. A program során a Libri-Bookline Zrt. adományaként 349 különböző könyvcímből összesen 80 ezer példány jut el a Kárpát-medence magyar könyvtáraiba.
Rózsa Dávid, az OSZK főigazgatója a lebonyolítás részleteiről elmondta: a könyvek elosztását egy erre a célra fejlesztett online rendelési felületen végzik, ahol az érdeklődő intézmények március 16-tól három fordulóban adhatják le igényeiket a készlet erejéig. A határon túli szállításokat három regionális könyvtár (a győri, a kecskeméti és a debreceni), a Nemzetstratégiai Kutatóintézet, a Corvina Alapítvány, valamint Kárpátalja esetében maga az OSZK koordinálja, biztosítva az elszakított területek (Felvidék, Burgenland, Muravidék, Drávaszög, Vajdaság, Partium, Székelyföld) maradéktalan ellátását.
Köbli Gyula, a Libri-Bookline Zrt. vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy a könyvkereskedelmi szektor felelőssége nem érhet véget az értékesítésnél. Kiemelte az olvasás mentális és kognitív egészségre gyakorolt bizonyítottan pozitív hatásait, különös tekintettel a gyermekek korai olvasóvá nevelésére és az elmélyült, analóg szövegértés fontosságára a képernyők uralta világban. A cégvezető felidézte az olvasás népszerűsítését célzó korábbi (például a 2025-ös Olvasás Éve) programjaikat, hozzátéve, hogy a mostani gigantikus adománnyal a könyvtárak infrastrukturális kínálatát kívánják érdemben javítani.
Vincze Máté, a Kulturális és Innovációs Minisztérium közgyűjteményekért és kulturális fejlesztésekért felelős helyettes államtitkára a kormányzat hosszú távú stratégiai céljaként fogalmazta meg, hogy Magyarország a 2030-as évekre Európa öt legtöbbet olvasó nemzete közé kerüljön. Emlékeztetett: a minisztérium a közösségszervező intézményeket a Könyvtári Kihívás és a minősítési rendszerek révén ösztönzi, a könyvbeszerzéseket pedig a 200 millió forintos keretösszegű Márai Programmal is támogatja. A most induló magánpiaci felajánlással együtt az állománygyarapításra fordítható hazai források mértéke idén eléri az 520 millió forintot.

A Kárpát-medencei magyar kulturális tér egységesítése és a határon túli szórvány- vagy tömbmagyarság anyanyelvi kultúrájának megtartása a 20. század eleje óta a magyar kultúrpolitika egyik legfontosabb kihívása. A trianoni békeszerződést követően a magyar könyvtári hálózat jelentős része, valamint az olvasóközönség egyharmada az országhatárokon kívülre rekedt, ami a magyar nyelvű könyvkiadás és könyvterjesztés évtizedes elszigetelődéséhez vezetett a szomszédos államokban.
A rendszerváltás után megindult, majd az elmúlt évtizedben a nemzetpolitikai stratégiák révén felerősödött kulturális reintegráció egyik alappillére a határon túli magyar iskolák és könyvtárak nyomtatott dokumentumokkal való ellátása. A most induló, gróf Széchényi Ferenc (a nemzeti könyvtár 1802-es alapítója) nevét viselő program történelmi léptékű abból a szempontból, hogy a kortárs magyar és világirodalmi (többek között Arany János, Márai Sándor, Margaret Atwood), valamint gyermek- és ismeretterjesztő műveket nem egyedi, ad hoc állami támogatásokból, hanem a tőkeerős hazai könyvpiaci szereplők és az állami közgyűjteményi logisztika összehangolt, rendszerszintű együttműködésével juttatja el a legkisebb Kárpát-medencei településekre is.
Támogasd a
szerkesztőségét!

történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 20% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
- 4800 éves sólepárló központot tártak fel Kínában tegnap
- Több ezer udvari jelentésből rekonstruálták a Mogul Birodalom működését tegnap
- Évtizedekig tartó találgatás után derült fény az angliai „obeliszk” valódi szerepére tegnap
- Viking eredetű szó is található az amerikai Függetlenségi Nyilatkozatban tegnap
- Nem biztos, hogy belterjesség okozta a neandervölgyiek kihalását tegnap
- Több mint háromezer sírt rejtett az ősi kínai birtokközpont 2026.06.28.
- A textilgyártásra fókuszált a viking ipari központ 2026.06.28.
- Neandervölgyi migrációs központ volt az őskori Közép-Európa 2026.06.28.














