Nyolc alak a történelemből, aki talán túl sokat ivott
2018. október 16. 08:46 Múlt-kor
Korábban
Vacsora „előtt, közben és után” is whiskyzett Winston Churchill
A kétszeres brit miniszterelnök, Nobel-díjas író és tehetséges festő Winston Churchill egy sor fegyveres konfliktusban is szolgált – Kubában, Indiában, Szudánban és Dél-Afrikában, mindeközben pedig a legtöbb őt ismerő szerint igen sokat ivott.
Napját egy lánya által csak „Apu-koktélnak” nevezett itallal kezdte – ez vízből és Johnnie Walkerból állt. Erre még Indiában szokott rá, ahol igen nagy volt a vízben élő kórokozók és paraziták veszélye. Amikor 1899-ben tudósítani indult a második búr háborúról a Morning Post számára, 36 üveg borral, 18 üveg skót whiskyvel és hat üveg brandyvel indult útnak. Akár valóban ennyire volt szüksége, akár nem, Churchill láthatóan élvezte egész karrierje során, hogy környezete úgy gondolja róla, sokat iszik. Az első világháborúban a frontvonalat választotta a harcoktól messzebb elhelyezett zászlóalj-parancsnokság helyett, amelyet sokan a bátorság bizonyítékának tarottak – mások azonban arra gyanakodtak, az ok legalábbis részben az lehetett, hogy a parancsnokságon tiltott volt az alkoholfogyasztás, míg a fronton nem.
Későbbi élete során Churchill nagyrészt étkezésekhez fogyasztott szeszt. Egy alkalommal még a szaúdi uralkodóval is közölte, hogy nem fog tudni enni az általa tartott vacsorán, mivel az étkezések „előtt, közben és után” is szüksége van az alkoholra. Több történész vitatja, hogy a mindennapokban valóban olyan sokat ivott volna Churchill, annyi azonban bizonyos, egyfajta tisztelet övezte hírnevét, olyan értelemben, hogy „bírja” a szeszt. Akár csupán nagyot mondott, akár valóban sokat ivott, megérte az igen szépnek mondható 90 éves kort is.
Támogasd a szerkesztőségét!
történelmi magazin
legújabb számát?
kedvezményes előfizetés 1 évre (5 szám)
bankkártyás fizetés esetén 10% kedvezménnyel.
Az éves előfizetés már tartalmazza az őszi különszámot.
Az első 500 előfizetőnek.
1. világháború
- Számos alkalommal sebesült meg, de imádta a csatazajt Sir Adrian Carton de Wiart
- Puccsal tért vissza a politikába a független Lengyelországot diktároként vezető Piłsudski
- Csak késve követte amerikai hadüzenet a Lusitania elsüllyesztését
- A központi hatalmak jól választották meg a támadás helyszínét, mikor Gorlice mellett döntöttek
- Súlyos taktikai vereségnek bizonyult az antant számára a gallipoli csata
- A húsvéti felkelés az első lépést jelentette az ír függetlenség felé
- Hatásvadász bestsellereiről lett ismert a 2. világháborút is megjárt Herman Wouk 20:20
- Tiszavirág-életűnek bizonyult Norvégia első függetlensége 18:05
- A magyar történelemben Mária volt az első nő, akinek fejére került a Szent Korona 16:05
- Újabb corvinák érhetőek el az Országos Széchényi Könyvtár online felületén 15:05
- Emlékérmékkel ünnepli a független magyar pénzügyi rendszer létrehozását a Nemzeti Bank 13:20
- Nemzedéke magányát és csalódásait jelenítette meg verseiben Dsida Jenő 11:20
- A bécsi udvar fojtogató légköréből menekülve érte utol a végzet a magyarok királynéját, Sisit 09:35
- Csak a halál tudta megállítani a világuralomra törő Dzsingisz kánt 09:05