Nyitott panorámakocsival bővül a budapesti Gyermekvasút járműparkja

2026. április 10.-Múlt-kor

Megkezdte próbafutásait a budapesti Gyermekvasút első nyitott kialakítású személykocsija, amelyet egy történelmi, Ja 20000-es sorozatú teherkocsiból alakítottak át – olvasható a Gyermekvasút hivatalos tájékoztatójában. A teljes körűen felújított, ipartörténeti jelentőségű jármű a nyári szezontól panorámakocsiként áll az utazóközönség szolgálatába a budai hegyekben.

Nyitott panorámakocsival bővül a budapesti Gyermekvasút járműparkja
Fotó: Gyermekvasút

A korábban 20314-es pályaszámot viselő, középmagas oldalfalú teherkocsi az elmúlt évtizedekben üzemen kívül, leromlott műszaki állapotban várta sorsát. A hazai keskenynyomközű járműállomány ezen ritka, megmentett példányát sokáig a Keleti pályaudvaron, majd a hűvösvölgyi vontatási telepen tárolták, és az üzemeltető kizárólag anyagraktározási célokra tudta használni. A személyszállítási kapacitás bővítése, valamint az utasélmény növelése érdekében az intézmény 2024-ben határozott a jármű funkcióváltásáról és rehabilitációjáról.

Az előzetes műszaki felmérések igazolták, hogy az alváz és a szerkezet egy komolyabb átalakítást követően alkalmas az utasforgalmi bevonásra. A rekonstrukció során a vasúti kocsit az alapoktól építették újjá: minden szerkezeti elemet felújítottak, az utasteret pedig a biztonsági előírásoknak megfelelő, a Gyermekvasút hagyományos arculatába illeszkedő kialakítással látták el. A sikeres próbafutásokat követően a nyitott kocsi a tervek szerint a nyári menetrendi időszakban kezdi meg az aktív szolgálatot, de a nagyközönség már a holnapi, április 11-i Gyermekvasút napja alkalmából rendezett eseményen megtekintheti a járművet a hűvösvölgyi vontatási telepen.

A teherkocsik másodvirágzása

A teherkocsik személyszállító járművekké történő átépítése nem példa nélküli a magyarországi kisvasutak történetében. A 760 milliméteres nyomtávú hazai gazdasági, bányászati és erdei vasutak hálózatán a 20. század közepén – részben a folyamatos járműhiány, részben a később megjelenő turisztikai igények miatt – mindennapos és észszerű eljárás volt a feleslegessé vált nyitott áruszállító (pőre- vagy magasoldalfalú) vagonok padokkal történő felszerelése és kirándulókocsikká formálása.

A budapesti Széchenyi-hegyi Gyermekvasút (amely 1990-ig Úttörővasút néven működött), egyedülálló fejezetet képvisel a magyar vasúttörténetben. Az 1948. április 11-én megkezdett építkezés és az első szakasz átadása óta a világ egyik legnagyobb olyan vasútvonala, ahol a forgalmi és kereskedelmi szolgálatot (felnőtt felügyelet mellett) tíz-tizennégy éves gyermekek látják el.

A most felújított Ja 20000-es sorozatú tehervagon megmentése és személykocsivá alakítása kettős célt szolgál: amellett, hogy egy új turisztikai attrakcióval növeli az intézmény kapacitását, egyúttal garantálja a hazai vasútgépészeti örökség egy egyre ritkuló darabjának fizikai megőrzését és aktív üzemben tartását az utókor számára.