Nyilvános lesz a BBS-archívum
A Kádár-kor filmes `szellemi homokozójaként` emlegetett Balázs Béla Stúdió alkotóműhelyként mára kiüresedett és megszüntetésre vár. Értékes öröksége azonban filmes könyvtárként most válik igazán hozzáférhetővé - írta Varsányi Gyula a Népszabadságban.
A múlt század negyvenes éveiben államosított magyar filmgyártásban különleges helyet foglalt el az 1959-ben a Mafilmnél alakult, de a filmkészítésbe csak két évvel később bekapcsolódott Balázs Béla Stúdió. A később legendássá vált BBS az akkori viszonyok között szabályosan, állami költségvetésből működött, ám filmbemutatási kötelezettsége nem volt. Az államszocializmus kultúrpolitikája nem is akarta, hogy legyen, feladata lévén a fiatal filmesek útkeresésének, kísérletezésének támogatása - ahogy értelmiségi körökben mondták, a `szellemi homokozó`-szerep.
Évtizedek alatt számos olyan mű készült a BBS-ben, amelynek bemutatásáról amúgy sem lehetett szó politikai vagy esztétikai okokból. Más alkotások viszont mégiscsak tágították a kor szellemi horizontját (emlékezetes például Ember Judit-Gazdag Gyula Határozat, Huszárik Zoltán Capriccio, Elégia, Dárday István és alkotótársai Nevelésügyi sorozat, Sára Sándor Cigányok, Tarr Béla Családi tűzfészek, Szabó István Te című filmje és mások).
A rendszerváltás után a filmesek egy része fölöslegesnek tartotta tovább működtetni a BBS-t, amelyet némelyek már `szocialista csökevényként` emlegettek. Voltak viszont, akik jövőt láttak benne, ha önállóvá válik. Ezért 1991-ben a kulturális tárca létrehozta a BBS Alapítványt, és rábízta a stúdióvagyont. Ezzel az állami támogatás megszűnt. Az alapítvány hiába kapott pályázati úton filmkészítési támogatásokat, fokozatosan ellehetetlenült, eladósodott (mai adóssága mintegy harmincmillió forint). Komoly értéket képviselnek viszont az elmúlt évtizedekben a BBS-ben készült filmek (összesen 165 dokumentum-, 284 kísérleti, 53 kisjáték-, 32 nagyjátékfilm) és a sok költözés után még megmaradt műhelydokumentumok.
A cikk a Népszabadságban
